Magyar férfiak a kézilabdatornán
Olimpia hírek
Annak ellenére, hogy a magyar férfiválogatott több lehetőséget
elpuskázva lemaradt a nyári játékokról, két magyar úr mégis fontos
szerephez jut az év legfontosabb viadalán.
- Társamat, Lekrinszky Tivadart és engem az a megtiszteltetés,
sőt azt is mondhatom, szakmai kitüntetés ért, hogy bíráskodhatunk
Sydneyben - mondta Klucsó Jenő, a nemzetközi kategóriás
játékvezető kettős tagja. - Büszkék vagyunk arra, hogy az utóbbi
évek világ- és Európa-bajnokságain, valamint az európai
kupamérkőzéseken nyújtott teljesítményünkkel kiérdemeltük az
olimpiai résztvételt. Ez nekünk legalább akkora siker és öröm, mint
a kvalifikáció a sportolóknak.
Osama bin Laden akcióba lép Sydneyben?
A sydneyi olimpia szervezőbizottsága egy olyan televíziós
riportot kapott az Egyesült Államokból, amely szerint iszlám
terroristák célpontnak nézték ki az ötkarikás játékokat. A riport
szerint Osama bin Laden hívei ott lesznek Ausztráliában, és
jelenlétük legfőképpen az Egyesült Államok sportolóit fenyegeti
majd. A CBS szerint már tizenkét FBI-ügynököt küldtek Sydneybe, és
az elkövetkező időszakban több társuk is Ausztráliába teszi át
székhelyét.
"Minden olyan fenyegetést, amely Osama bin Ladennel
kapcsolatos, komolyan kell venni, hiszen jelenleg ő a leghírhedtebb
terrorista a világon - magyarázta Joe Conley egykori
FBI-ügynök. - Már korábban kijelentette, hogy minden amerikai
állampolgár célpontnak érezheti magát, és az olimpia tökéletes
helyszín lehet arra, hogy nagy hírverést csináljon tetteinek."
A dél-amerikai focinak ára van
Úgy tűnik, a sydneyi olimpia után nem láthatjuk a dél-amerikai
országok labdarúgó-válogatottait az ötkarikás játékokon. A
Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség ugyanis kijelentette, nem éri meg
neki, hogy az olimpián indítsa a labdarúgókat.
"Ez lesz az utolsó alkalom, hogy csapatokat küldünk az
olimpiára, hiszen úgy véljük, gazdaságilag nem jó befeketetés
számunkra ez az esemény. A mi futballunk minőségileg eljutott arra a
szintre, hogy ára van" - magyarázta Nicolas Leóz, a
szövetség elnöke.
Leóz hozzátette, hogy az 1998-as világbajnokságra kijutott
csapatok egymillió amerikai dollárhoz jutottak csak azzal, hogy
kvalifikálták magukat a franciaországi eseményre.
"A válogatottak felkészítése sokba kerül, és a játékosok, az
edzők, az orvosok abból élnek, amit a labdarúgásból megkeresnek.
Éppen ezért nem kérhetem tőlük, hogy ingyen dolgozzanak" -
mondta az elnök, aki reméli, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság
megoldást talál erre a problémára.
Sydneyben Chile és Brazília válogatottja lép pályára. Ám Uruguay
az egyetlen olyan dél-amerikai ország, amely olimpiai bajnoki címet
szerzett. Igaz, kétszer is, 1924-ben és 1928-ban.
Münchenben készül a Bátorfi, Tóth kettős
Az olimpiára készülő magyar asztaliteniszezők rövid pihenő után
megkezdik felkészülésüket a sydneyi játékokra: a Bátorfi Csilla,
Tóth Krisztina, Molnár Zita hármas hétfőfől Münchenben,
élvonalbeli német játékosokkal közös edzőtáborozáson veszt részt. Az
éremre is esélyes Bátorfi, Tóth duó a következő hetekben a
lehetséges ellenfelek feltérképezése mellett megpróbálja az ellenük
leghatásosabbnak ígérkező játékstílust begyakorolni. Miután az
elmúlt időszakban Bátorfiék jó eredményeket értek el, az olimpián
várhatóan az első négy között emelik ki őket, így az előcsatározások
során elkerülhetik a kínaiakat. Ennek ellenére van kikből
felkészülni, ugyanis a mezőnyben - amely most már végérvényesen
összeállt - ott lesz többek között a Csen Jing, Hszü Csing
(tajvani), a Li Eun Szil, Szuk Eun Mi (dél-koreai), a
Szakata, Naito (japán), a Qianhong-Gotsch, Schöpp
(német), a Steff, Badescu (román) és a Boros,
Aganovics (horvát) kettős is.
Nemzeti Sport, 2000.06.19