FONTOS


 

Késés és lemondás Athénban
Kofi Annan és Samaranch közleménye


A pénteki Olimpiai nap alkalmából Kofi Annan, az ENSZ főtitkára és Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke közös közleményben fogalmazta meg: az olimpiai mozgalom elsődleges szándéka, hogy a sportot az emberiség szolgálatába állítsa a világ békéjének, jólétének és az emberi méltóság megtartásának érdekében. Az ENSZ-nek az az elsődleges szándéka, hogy békés úton rendezze a vitás kérdéseket, elősegítse a békés társadalmi fejlődést, valamint támogassa a nemzetek közötti harmonikus együttélést. Az ENSZ ezen törekvései egybeesnek a NOB szándékaival -- fogalmaz a közlemény.

***

Távozott posztjáról az igazgató

Az előkészületek késedelmei miatt távozott posztjáról Kosztasz Bakurisz, a 2004-es athéni olimpia szervező bizottságának ügyvezető igazgatója. Bakurisz utódja Petrosz Szinadinosz lett, aki amúgy építész, tanulmányait Torinóban és New Yorkban folytatta, és tagja volt az athéni kandidáló bizottságnak. Mint ismeretes: a NOB áprilisban figyelmeztette a görögöket, mert jelentős volt a lemaradásuk az előkészületekben és száz napot kaptak, hogy behozzák a késést. A NOB augusztusban újra ellenőrzi a szervezőket, és ha nem a megfelelő ütemben folynak a munkák, akkor akár el is veheti az olimpiát Athéntól.

***

Nincs lehetőség szabadkártyára

A sydneyi olimpia magyar előkészítő bizottsága csütörtök délelőtti ülésén Aján Tamás, a bizottság vezetője többek között a hét elején Lausanne-ben folytatott tárgyalásairól is tájékoztatást adott. Ezek szerint az úgynevezett szabadkártyák az olimpiai meghívások ügyében illetékes NOB-bizottság szigorú álláspontra helyezkedett. Az eredeti elképzeléseknek megfelelően az egyes sportágakban elsősorban azon országok versenyzői kaphatnak meghívást, akiknek más lehetőségük nincs a részvételre. Az indulás jogát megszerzett országok versenyzői viszont csak különleges esetekben, későbbi időpontban részesülhetnek meghívásban. Az előkészítő bizottság javasolta a MOB elnökségének, hogy meghívással magyar versenyzőt ne nevezzenek az olimpiára. A pillanatnyi helyzet szerint 193 magyar sportoló szerezte meg az indulás jogát. Atlétikában és úszásban még nem járt le a szintteljesítés határideje, valamint kvalifikációs versenyt rendeznek még evezésben, s a tenisz világranglistát július 10-én zárják le. A magyar szakszövetségek közül cselgáncsban, íjászatban, sportlövészetben és vitorlázásban reménykedtek korábban meghívásban.

***

Gazdag ország naiv költségvetése

Isteni szerencse, hogy Ausztrália a világ egyik leggazdagabb országa: más, ennél szerényebb körülményekkel rendelkező állam már rég beleroppant volna az olimpiába. Legutóbb hétfőn érkezett 140 millió dolláros gyorssegély a szervezőkhöz a házigazda Új-Dél-Walestől. Az ausztrálok nem örülnek túlzottan annak, hogy a hirtelen felbukkanó lyukakat állandóan súlyos milliókkal kell betömni: hümmögnek, vezércikkeznek, de aztán három nap múlva egy újabb szenzációval foglalkoznak. A legújabb póttámogatást az állami kormány nem egészen egy hónappal azután folyósította, hogy a pénzügyminiszter, Michael Egan, eléggé buta módon, egy parlamenti beszédében bejelentette: az utolsó centig minden ki van fizetve, és nincsenek hiányok az ötkarikás költségvetésben. Úgy látszik, vannak. Annak ellenére, hogy eddig a sydneyi olimpia összes költsége meghaladja a hatmilliárd ausztrál dollárt.

Amikor 1993-ban Sydney megkapta az idei olimpia rendezési jogát, a helyi kormány melldöngetve bejelentette, hogy minden költséget privát forrásokból fedeznek majd, és az adófizetőknek az egész egy fityingjükbe sem kerül. Hát ez utóbbi igaz, mert dollármilliókba kerül... Különben ezt a téves költségvetést nem nehéz megmagyarázni. Egy ilyen jómódú országban ugyanis az emberek nem látják szívesen, ha politikusaik dobálják a pénzt. Az ő pénzüket. Így aztán minden nagyobb középítkezés és beruházás szándékosan téves -- hamis -- költségvetéssel indul, legyen az új úthálózat, vasútvonal, néhány tengeralattjáró stb. Aztán ahogy halad a munka, úgy módosítják a költségvetést -- mindig felfelé. Így aztán apránként egészen más lesz a végösszeg, mint amit az elején jósoltak. Nem mintha nem tudták volna akkor a valódi végösszeget, de így könnyebb "lenyeletni a békát" az emberekkel.

***

Gondban a jugoszláv kézilabdázók

Ideiglenes kapitány a férfiválogatott élén

Braniszlav Pokrajac jugoszláv szövetségi kapitány lemondása után Veszelin Vujovics vette át az olimiára készülő férfiválogatott irányítását, bár továbbra sem kapta meg a szövetségi kapitányi kinevezését. Vujovics játékosként a világ egyik legjobbja volt, a Metalloplastika Sabaccal megnyert mindent, amit lehetett. Az edzői pályafutását is ebben a csapatban kezdte, majd a szülőváros, a montenegrói Cetinje együttesét, a Lovcsent vezette. Ezt követően a belgrádi Partizan vette át, majd Pokrajac távozásával a válogatottat is. "Már évek óta én vagyok a szövetségikapitány-jelölt, de a tisztséget akkor kaptam meg, amikor lekevésbé gondoltam. Nem örülök annak, hogy csak Pokrajac lemondása miatt osztották rám a tisztet. Most arra várok, hogy a szövetség megbízzon a csapat vezetésével az olimpiai játékokon és a vébén. Sajnos a mostani körülmények között a jugoszláv kézilabdában lehetetlen dolgozni. Ha nem teremtik meg a normális feltételeket a munkához, akkor én sem tudom vállalni ezt a feladatot."

A 2001-es vb napokban elkészült sorsolásról Vujovics elmondta, szerinte a jugoszlávok nagyon könny? csoportot kaptak, amit azzal magyaráz, hogy a házigazda franciákkal a csoportmérkőzéseken találkoznak, mert a későbbiekben nem szeretne velük mérkőzni. Vujovics szerint biztos, hogy a csoportból továbbjutnak.

Az olimpiai felkészülésről elmondta, július 12-én találkoznak a keret tagjai, akiket szigorúan tesztel, mert csak olyan játékost visz magával Sydneybe, aki erőnlétileg és pszichikailag is százszázalékosan felkészült. Mivel Pokrajac lemondásának egyik oka az volt, hogy a válogatottba nem hívta meg Igor Butuliját, Vujovicsot arról is faggatták, Butulija ott lesz-e a csapatban. "A bő keretben ott van, de ebből nyolcan nem utazhatnak Sydneybe. Csak a felkészülés végén döntöm el, ki marad itthon" -- mondta a mester.

Nemzeti Sport, 2000.06.23



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000