FONTOS


 

Sporttörvény - ISM-MOB egyeztetés

A készülő új sporttörvény-tervezetben megfogalmazott és sokak által eddig is vitatott összeférhetetlenségi javaslatot módosítják, így az országgyűlési képviselők, valamint az önkormányzati vezetők továbbra is betölthetnek választott tisztséget a sportszövetségekben. Ez és a sporttörvény tervezetével kapcsolatos más észrevételeinek összegzése szerepelt a MOB-elnökség hétfői rendkívüli ülésének napirendjén, amelyre az ISM-ben a tárca illetékes helyettes államtitkárainak jelenlétében került sor.

A MOB-vezérkar javaslatait Török Ottó igazgató foglalta össze: a MOB véleménye szerint a tervezet általános indoklása nem mutatja be azokat a pozitívumokat és eredményeket, amelyeken a törvény alapul; széles körű vita van a Nemzeti Sporttanács létrehozásáról, miután a MOB véleménye az, hogy akkor van rá szükség, ha kötelező jellegű irányelveket dolgozhat ki; az olimpiai sportágak támogatásának kérdésében kedvező elmozdulás várható, a finanszírozás és támogatás kikerül a Nemzeti Sporttanács hatásköréből; a Sportegyesületek Országos Szövetségének érdekvédelmi szerepét nem kívánják a törvényben elismerni; a szabadidősport és a versenysport egymásra épül ugyan, de a támogatást két csatornán keresztül alkalmazzák.

Az ISM szakértői úgy tervezik, hogy két héten belül sor kerül az ország minden részéből érkezett javaslatok összegzésére. A fejleményekről folyamatosan tájékoztatják majd a MOB elnökségét.

Nemzeti Sport, 2000.06.27



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000