Ötkarikás hírek
Lemerült a láng
Az ötkarikás játékok története során először merült víz alá az
olimpiai láng, és ami a legfontosabb: égve is maradt. Ez leginkább
annak az ausztrál kutatócsoportnak köszönhető, amely kilenc hónapon
át kísérletezett speciális anyagokkal, és munkájuk révén lehetővé
vált, hogy a víz ne oltsa el a tüzet. A nem mindennapi eseményre a
Brisbane-től 1800 km-re északra fekvő Port Douglas közelében került
sor. Wendy Craig Duncan tengerbiológus volt a szerencsés, aki
három percig levihette a víz alá a lángot.
"Az egész olyan volt, mint egy megismételhetetlen pillanat.
Előtte nagyon ideges voltam, a gyomrom összeszűkült, alig tudtam
enni és aludni, de szerencsére minden tökéletesen sikerül"-
nyilatkozott Duncan. Az olimpiai láng - ettől a röpke úszástól
eltekintve - 100 napos, 27 ezer kilométeres váltófutás során jut el
a szeptember 15-ei, sydneyi megnyitó ünnepségre.
Az olimpián még nem buktat az EPO
Majdnem biztos, hogy a sportvilág legnépszerűbb doppingszere az
olimpia előtt és alatt az EPO lesz (igazi néven erythropoitin, ami
mintegy 10-15 százalékkal javítja a teljesítményt azáltal, hogy
hirtelen megnöveli a vörösvértestek számát, így a vér oxigénfelvevő
képességét), s teljes a bizonytalanság az ellene folytatott
többfrontos harcban. Sajnos egyre kevesebb a remény arra, hogy az
EPO kimutatása érdekében végzett két, egymással párhuzamos kutatás
még az olimpia előtt eredményre vezessen. Az egyik kutatócsoport a
francia Chatenay-Malabry laboratóriumában vizeleti analízissel
kísérletezett. Most azonban a franciák elismerték, hogy még legalább
négy hónapnyi munkára lenne szükségük ahhoz, hogy gyakorlati
eredményeket érjenek el. Ennyi idő persze már nincs az olimpiáig.
A másik kutató team Ausztráliában vérképekkel próbálta kimutatni
az EPO jelenlétét a sportolók szervezetében, és bár itt is születtek
reménykeltő eredmények, nem meri senki kijelenteni, hogy a
vizsgálatok abszolút megbízhatóak. Így valószínű, hogy EPO-t kereső
és kimutató vizsgálat nem lesz Sydneyben. A belga Jacques Rogge,
aki nem csak a NOB vb-tagja, hanem orvos is, csupán ötven
százalék esélyt lát arra, hogy az EPO jelenlétét már szeptemberben
hitelesen ki lehet majd mutatni.
Loader visszavonul
Bejelentette visszavonulását Danyon Loader, kétszeres
olimpiai bajnok új-zélandi úszó. A 25 éves versenyző még nem
teljesítette a kiküldetési szintet a sydneyi ötkarikás játékokra.
Loader 1996-ban Atlantában 200 és 400 m gyorson szerzett aranyérmet.
"Tizenhárom éve úszom versenyszerűen és már nem érzem magam
elég motiváltnak" - jegyezte meg a 400-on egykor rövidpályás
világcsúcstartó Loader, aki élete első olimpiáján, Barcelonában
ezüstérmes lett 200 pillangón.
Kritizálják a stadiont
Az olimpiai játékok közeledtével egyre több kritika éri minden
idők legnagyobb olimpiai stadionját. A 110 ezer férőhelyes
Ausztrália-stadion, amely rövid idő alatt az Opera és a sydneyi öböl
felett átívelő híd mellett a város harmadik szimbóluma lett, az első
perctől kezdve a bírálatok kereszttüzében áll. Bár az ausztrálok is
elismerik, hogy egy Sydney nagyságú városnak szüksége van ekkora
stadionra, a helybeliek többsége túlzottnak tartja az építésre
fordított 430 millió dollárt. Még akkor is, ha a létesítmény,
méreteinél fogva, alkalmas bármilyen nagy tömegeket vonzó kulturális
esemény, rockkoncert, vagy éppen egyházi szertartás lebonyolítására.
Az olimpiai stadionban versenyző atléták közben továbbra is
panaszkodnak az állandóan változó irányú szél miatt, tehát
összességében elmondható: a létesítmény senkinek sem tartozik a
kedvencei közé.
Az angolok tudják, a lengyelek még nem
A két hete rendezett pesarói öttusa-világbajnokság volt az utolsó
alkalom arra, hogy az összetett sportág képviselői olimpiai kvótát
szerezzenek.
Az olasz városban azonban csak tisztult a kép, de nem tisztult ki
véglegesen. Az történt ugyanis, hogy néhány nemzet több versenyzője
is kvótás helyen végzett - azonban egy országot csak két-két férfi
és női öttusázó képviselhet. A nemzetközi szövetség (UIPM) éppen
ezért a helyszínen nem tudott végleges olimpiai indulói listát
összeállítani, mert a szövetségek joga eldönteni, a kvótát
szerzettek közül kit indítanak Sydneyben, és erről július 15-ig
értesíteniük kell az UIPM-et.
A női öttusában meghatározó szerepet játszó angolok és lengyelek
is - elvileg - három-három kvótával rendelkeznek. Németh István,
az angolok vezetője elmondta, hogy mivel szövetségük előrelátó
volt, és már a kvalifikációs sorozat kezdetén eldöntötte, hogy az
élvez előnyt, aki előbb szerez kvótát, így a mexikói Vk-viadal
győztese, Stephanie Cook, valamint a vb-n hatodik helyen
végző Kate Allenby képviseli színeiket (Georgina
Harland marad otthon). A lengyeleknél egy biztos induló van, a
Vk-döntő győztese, Dorota Idzi. Azt később döntik el, hogy a
vb-ezüstérmes fiatal Paulina Boenisz vagy a vb-hetedik
sokszoros világ- és Európa-bajnok Anna Sulima legyen-e
olimpiai résztvevő. Érzelmi alapon sokan a 31 éves Sulimának adnák a
kvótát, megköszönve ezzel, amit a lengyel öttusáért tett.
Nemzeti Sport, 2000.06.28