FONTOS


 

A hosszú repülőút miatt nem utazik Sydneybe
A tévénézés ezúttal is elmarad


Gondban volt a Magyar Televízió. Illetve annak sportosztálya, hisz a sydneyi olimpiai közvetítések miatt elsősorban a telesportosok, egészen pontosan a főszerkesztő, Juni György feje fájhatott. Az ugyanis már korábban eldőlt, hogy a helyszínről hatalmas apparátussal, köztük tizenegy riporterrel tudósítanak. De ki irányítsa a hazai stábot? Aki számít, az Ausztráliában lesz, az itthon maradottaknak pedig - kevés kivétellel - ez lesz az első ötkarikás játékuk.

VASS ISTVÁN ZOLTÁN

Született: 1942. július 25., Debrecen

Foglalkozása: újságíró, szerkesztő-riporter

Végzettsége: József Attila Tudományegyetem BTK, Testnevelési Főiskola

Pályája: Szegedi Rádió (1969-72), Magyar Rádió sportosztály, majd Reggeli Krónika (1972-)

Külsős szakembert kellett tehát keresni, de a feladat - három hónappal az játékok kezdete előtt - nem tűnt egyszerűnek. Aki ugyanis szakmai múltja, tudása alapján szóba kerülhetett volna, már mind elkötelezte magát valamely sajtóorgánumnak. Juni nem adta fel, és megtalálta az ideális megoldást: a hazai stáb vezetőjének Vass István Zoltánt kérte fel, aki csütörtökön alá is írta szerződését.

- Hét olimpián vettem részt rádiósként, és most úgy gondoltam, végre a televízió képernyőjén, egyszer? nézőként követem az eseményeket - kezdte a beszélgetést az ismert riporter, a Reggeli Krónika jelenlegi szerkesztője, Vass István Zoltán. - A Rádió sportosztálya ugyan nem ajánlotta fel, hogy kimehetek Sydneybe, de amúgy is meggondoltam volna a részvételt, ugyanis utálom a hosszú repülőutakat. Ha, mondjuk, két nap alatt utaztunk volna ki, egy napot megpihenve Bangkokban vagy máshol, akkor szó nélkül mentem volna, pláne, hogy Ausztráliában még sohasem jártam. Így azonban azt gondoltam, legalább látok végre egy olimpiát.

- De hiszen az előbb mondta, hogy hét olimpiáról közvetített!

- Egy ilyen munka azt jelenti, hogy csak azokat az eseményeket látom, amiről tudósítok. A többi versenyről jobbára csak a kollégáktól kapok felvilágosítást - este a szállodában. Nem fogja elhinni, de még nem láttam olimpiát tévében.

- Ez hogy lehet?

- Amikor gyerek voltam, még nem volt tévénk. Az egyetemi évek alatt nyáron mindig dolgoztam, így nem tudtam nézni, végül amikor bekerültem a Rádióba, rögtön kivittek a müncheni olimpiára, és Atlantáig minden ötkarikás játékról tudósítottam.

- A televíziónak viszont még nem dolgozott olimpia ideje alatt. Nem fél a kihívástól?

- Amikor Juni György felkért, végiggondoltam az egészet, mit veszíthetek, és mit nyerhetek. Óriási megtisztelésnek éreztem, hogy rám gondoltak, hisz magamtól biztosan nem ajánlkoztam volna. Az is megfordult a fejemben, nem lesz-e hiányérzetem, hogy nem dolgozhatok.

- Döntését látva: nem lesz. Megvan már az alapkoncepciója, mit és hogyan kellene csinálni?

- Körülbelül ötven ember munkáját kell majd irányítanom. Az lesz a lényeg, hogy mindenki úgy érezze, rutinmunkáról van szó, minél kevesebbet kelljen improvizálni. Az időeltolódás miatt óriási hangsúly lesz az ismétléseken, hiszen sokan nem tudják majd élőben követni az éjszakai közvetítéseket. A délutáni összefoglalókra tehát pontosan tudni kell, mi történt öt-hat órával azelőtt, és megfelelően be kell tudni mutatni. Hat gép rögzíti az eseményeket, nem lesz idő órákig keresgélni a legfontosabb pillanatokat.

- Nem tart attól, hogy külsősként bekerül egy zárt közösségbe? Nem fél a fogadtatástól?

- Néhány éve már a szakmában vagyok, és azt hiszem, tudom, hol a helyem. Nem akarok főnököt játszani, okoskodni, kioktatni. Az olimpiai közvetítés csapatmunka, és én ennek a csapatnak szeretnék a hasznos tagja lenni...

Vas András

Knézyék is örültek a választásnak
"Mivel a belsős munkatársak közül Zelinka Ildikó kivételével mindenki kint lesz az olimpián, kellett valaki, aki képes megszervezni és lebonyolítani a stúdióból a napi összefoglalókat. Olyan emberre gondoltam, akinek megvan az úgynevezett olimpiai rutinja, nem ismeretlen a nézők előtt, ért a sporthoz, és legfőképpen a m?sorszerkesztéshez - indokolta választását Juni György, az MTV sportosztályának vezetője. - Vass István Zoltán minden szempontból megfelelt ezeknek a kritériumoknak. A munkája nem az olimpiai közvetítésekkel kezdődik, hiszen az ötkarikás játékok rajtjáig meg kell szerveznie a stábot: hány emberre lesz szükség, kinek mi lesz a feladata. Azt, hogy nem döntöttem rosszul, amikor őt választottam, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Telesport két legrutinosabb tagja, Knézy Jenő és Gulyás László az első pillanattól támogatta elképzelésemet, és kiállt Vass István Zoltán szerződtetése mellett. Biztos vagyok benne, hogy Ildikóval remekül megoldják a rájuk váró feladatokat."

OLIMPIAI HÍREK

A magyarok megkapták a jegyeket
A Magyar Olimpiai Bizottság Sydneyben tartózkodó küldöttsége - amelyet Molnár Zoltán, a csapat chéf de missionja vezet - a második napot is az előzetes terveknek megfelelően, eseménydúsan töltötte. Reggel az olimpiai faluban jártak. Örömmel állapították meg, hogy a Krokodilnegyedben a földszintes moduláris házak a lehető legjobb megoldást nyújtják a magyar csapat elhelyezése tekintetében. Az olimpiai park pazar létesítményeinek megtekintése után átvették a belépőket, amelynek ellenértékét, a több mint 800 ezer dollárt idestova egy éve átutalták. A jegyek egyharmada a Magyar Olimpiai Bizottságnál marad s a sportolók között osztják majd szét, hiszen a versenyzők csak saját sportáguk eseményeit látogathatják ingyen. A másik kétharmad a Pegazus Tours Utazási Iroda tulajdonába kerül s az olimpiai turisták kapják meg. A nagy érték? jegyeket a világszerte jól ismert amerikai Brinks cég szállítja Budapestre teljes garanciával. Molnár Zoltánék megismerkedtek a magyar csapat mellé rendelt hat önkéntessel is, akik nemcsak sportszerető fiatalok, hanem magyarul is kiválóan beszélnek.

Szakszövetségek javaslatai
A Magyar Olimpiai Bizottság július 28-ai közgy?lésén hagyják jóvá az olimpiai csapat összeállítását, a sportági szakszövetségek javaslatai alapján. A közgy?lésre részletes, írásos előterjesztés készül, ezért a szakszövetségeket arra kérték, hogy július 5-ig készítsék el javaslataikat. Hét szakszövetség máris eleget tett a kérésnek. Az úszók voltak a leggyorsabbak, hiszen időközben már el is utaztak Finnországba az Európa-bajnokságra. A további szövetségek közül az asztalitenisz-, a triatlon-, az ökölvívó-, a kézilabda- és a vívószövetség küldte be javaslatát a Balogh Tihamér utcai székházba.

Schmitt Pál Szenegálban
Schmitt Pál, a MOB elnöke a hétvégét Szenegálban tölti. A NOB környezetvédelmi bizottságának vezetőjeként kétnapos szemináriumot tart Dakarban 14, francia nyelvet használó nemzeti olimpiai bizottság vezető tisztségviselőinek.

Károlyi bírálja a szakmát
Károlyi Béla, az amerikai női tornaválogatott világhír? szakmai igazgatója azért panaszkodik, mert az olimpiai csapat összeállításáért felelős négytagú bizottságból ketten még nem is látták a potenciális jelölteket. A sydneyi válogatót augusztusban rendezik, és az ötkarikás játékokra hatan utaznak. A csapat kijelöléséért Károlyi mellett a korábbi olimpikon Tracee Talavera, az ismert pontozó Marilyn Cross, valamint Chari Knight vagy Larissa Fontaine egykori versenyzők felelnek. A szakmai igazgató elmondta: Talavera és Cross még egyszer sem volt a központi edzőtáborban, ahol január óta készülnek a tornászok.

"Jól ismerem és kiváló szakembernek tartom mindkettőjüket, de Tracee-t legalább kilenc éve, Marilynt pedig már jó ideje nem láttam. Az biztos, hogy az edzéseken egyszer sem voltak még jelen" - hangsúlyozta Károlyi.

Bob Colarossi, az amerikai szövetség elnöke szerint nem lesz semmi fennakadás az olimpiai csapat kijelölésénél:

"Minden felelős személy együtt él a sportággal és ismeri a versenyzőket. Biztos vagyok abban, hogy az arra legalkalmasabb tornászok utaznak Sydneybe."

Nemzeti Sport, 2000.07.01.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000