FONTOS


 

Szólam ötkarikára
Hosszú lesz az út Sydneyig


Csaknem véglegesen kialakult a magyar olimpiai csapat kiutazásának terve. Ezek szerint szeptember 12-én a Malév Boeing 767, 200 ER gépe délelőtt 10 órakor indul, és a Bangkokban tartandó m?szaki pihenő után szeptember 13-án, a helyi idő szerint 17.00 óra körül érkezik Sydneybe. Ezzel a géppel a tervek szerint mintegy 100 résztvevő utazik, vizilabdázók, atléták és a kajak-kenu sportág képviselői. A további csoportok a Lauda Air járataival utaznak. A Boeing 777-es gépek Bécsből, általában dél körül indulnak, Kuala Lumpurban tartanak m?szaki pihenőt, és másnap 17-18 óra körül landolnak Sydneyben, a Kingsford Smith nemzetközi repülőtéren. A versenyzőket és a hivatalos kísérőket Budapestről külön autóbuszok szállítják majd a schwechati repülőtérre. Az első csoport Molnár Zoltán csapatvezetővel az élen augusztus 27-én indul, szeptember 3-án az úszók, szeptember 7-én a női kézilabdacsapat, továbbá a birkózók, a cselgáncsozók és az ökölvívók, szeptember 10-én a vívók, szeptember 19-én pedig az öttusázók indulnak az olimpia városába. A repülőút az egyetlen szükséges m?szaki pihenővel együtt akár Bécsből, akár Budapestről több mint húsz óráig tart, azaz nagyon hosszú és fárasztó utazás vár a magyar olimpiai csapatra.

Nemzeti Sport, 2000.07.11.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000