FONTOS


 

Az orvosi háttérrel nem lehet gond az olimpián
A repülőúton tilos az alkohol!


Az olimpiai orvosegészségügyi csoport személyi összetételének javaslata a pénteki MOB-közgyűlés jóváhagyására vár...

- A számunkra kissé érthetetlenül megszigorított előírások szerint csak tizenhárom egészségügyi munkatárs utazhatott volna, de a csapatiroda megértő segítségével, úgynevezett extra kísérői létszám felhasználásával végül 13 orvos, 9 gyúró és 2 pszichológus részvételét javasolhatta Berkes főigazgató - magyarázta dr. Martos Éva főorvosasszony, a csoport vezetője.

- Tehát ki tudják elégíteni az igényeket?

- Az orvosok szakterületüket illetően például hét szakmát képviselnek. Lesznek belgyógyászok, sebészek, kardiológusok, rehabilitációs szakemberek. Örvendetes lehet, hogy a kiutazásra javasolt sportolóknak alig húsz százalékával nem lesz jelen saját keretorvos. Azaz minden résztvevő számára maximális orvosi ellátást igyekszünk biztosítani.

- Mit jelent ez a maximális ellátás?

- Az egyes sportágakban, mint a cselgáncs vagy ökölvívás, a mérkőzéseken kötelezően előírt az orvos jelenléte. Igyekszünk készenlétben állni az esetleges sérülések esetére, az olimpiai faluban állandó ügyeletet működtetünk, sőt, a Westel cégnek köszönhetően állandó telefonkapcsolatot is tudunk tartani. A szükségesnek ítélt gyógyszereket itthonról visszük magunkkal, amelyek bevitelére előzetesen engedélyt kellett kérnünk. Ausztráliában minden tekintetben nagyon szigorúak az előírások.

- Itthon a minap ismertetett statisztika szerint nem mindenki élt ezzel a maximális ellátás lehetőségével.

- Sajnos nem. Egyesek még mindig valami szükséges rossznak, az edzők a felkészülésből való kiesett időnek tekintik a kötelezően előírt, különben a sportolói szerződésekben is vállalt szűrővizsgálatokat. Hiányzók több sportágban akadnak, szélsőséges az atléták esete, ahol csupán ketten vettek részt szűrővizsgálaton. Mentségükre szolgáljon nagy létszámuk, és sok volt az edzőtábor, a külföldi versenyzés miatti elfoglaltság is.

- Megvalósították a panoráma röntgen fogvizsgálat nagyon hasznos javaslatát?

- Sajnos nem, pedig ezzel az esetleges rejtett hibákat, károsodásokat is fel lehetett volna tárni. De, ha egyszer a kötelező vizsgálatra sem jelentkeznek, akkor a Volga szállóba sem mentek volna el, ahol pedig kollégánk várta az olimpikonokat. Szomorúan kell mondanom, hogy az olimpiai keret tagjai közül csaknem negyven százalékra tehető azoknak a száma, akiknek lyukas foguk van. Márpedig a nem teljesen ép fogak a hosszú repülőút során könnyen begyulladhatnak, más komplikációkat idézhetnek elő. Azaz, hogy a kiutazók a fogaikat nálunk, a Sportkórházban kezeltessék, senkit sem kényszeríthetünk, de azt feltétlenül tanácsoljuk, hogy mindenki hozassa rendbe fogait.

- Mit ajánl a hosszú, több mint húsz órás repülőút okozta fáradtság leküzdésére, a gyors akklimatizációra?

- A repülőút alatt mindenek előtt az étkezésre kell ügyelni. Sokszor, keveset kell enni, s feltétlenül tartózkodni kell az alkoholfogyasztástól. Kimondom: tilos az alkohol! Vigyenek magukkal olvasnivalót, játékot, kártyát, füldugót, szemellenzőt, a repülőutazás kezdetekor állítsák át óráikat, s a megérkezéstől kezdve alkalmazkodjanak az időkülönbséghez. Az első három-négy napon pedig csökkentett edzést végezzenek.

- Mi a helyzet a táplálékkiegészítőkkel, vitaminokkal?

- A Sportkórházban csaknem százhúsz táplálékkiegészítőt vizsgáltak meg. Ezek listája a keretorvosok rendelkezésére áll. Feltétlenül szükséges, hogy a versenyző esetleges új táplálékkiegészítő vitamin vagy gyógyszer használata esetén feltétlenül kérje ki a keretorvos véleményét. Mert különben könnyen fennakad az ellenőrzés hálóján. És az ellenőrzés tudvalévőleg minden eddiginél szigorúbb lesz.

- Ismeri-e minden érdekelt a pillanatnyi tiltott listát?

- Remélhetőleg igen. A keretorvosok napra kész tájékoztatást kapnak, ráadásul a számítógépből azonnal kiderül, hogy mit lehet felírni és mit nem. A többi valóban a sportoló felelőssége. Ne szedjen semmiféle gyógyszert, tápszert a keretorvos tudta, beleegyezése nélkül!

Vad Dezső, Nemzeti Sport 2000.07.26.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000