Kamuti Jenő fair play napot szervez
Ne a csalókra, a tisztességesekre emlékezzünk
A hét elején dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play
bizottság elnöke - emellett többek között olimpiai ezüstérmes
tőrvívó, a NOB orvosbizottságának tagja, az Európai Vívószövetség
elnöke - felhívást tett közzé, amelyben arra kéri a sydneyi
olimpiára készülő sportolókat, hogy a legádázabb csatában se
feledkezzenek meg a becsületességről, a tiszta játékról. Az
örökmozgó sportember a felhívás közzététele után sem pihent, további
terveket sző, hogyan lehetne minél több embert tisztességre nevelni.
Kamuti Jenő mindig személyes példával járt elöl, nem véletlenül
kapta meg 1978-ban a Nemzetközi Fair Play Trófeát.
- Amióta Fair Play-díjas lettem, azóta vagyok tagja a nemzetközi
bizottságnak is, majd idén március 6-án, sok neves személyiség
utódaként, a testület elnökévé választottak. Úgy vettem észre, hogy
sajnos az utóbbi két évben visszaesés következett be a sportszer?ség
területén. Felgyorsult, eredményközpontú világot élünk, szinte
minden vérre megy és a tisztesség feledésbe merül. Annyi mindent
mondtak már az előttünk álló olimpiára, illették már a rekordok
versenye címkével, és mondták azt is, hogy a zöldek olimpiája, csak
a sportszer?séggel nem törődött senki. Éreztem, hogy nagy a
várakozás, és nem szeretném, ha a tiszta játék feledésbe merülne.
Mindig csak azokról beszélnek, azok maradnak meg a köztudatban, akik
csaltak, doppingoltak. Ezért is született meg fejemben a felhívás
gondolata, amit a bizottság tagjai budapesti ülésünkön támogattak.
Most a sportszer?eket, a tisztességeseket fogjuk honorálni.
- Hogyan?
- Két tervem is van, az egyik magyar vonatkozású. Sydneyben
felkérem a magyar sportvezetőket és újságírókat, hogy az olimpia
után tegyenek javaslatot arra: ki volt a legsportszer?bb
versenyzőnk. Lehet több is, sőt, az lenne az igazi, ha sok lenne. Az
olimpián, mondjuk az aranyéremért csatázva, a kis tett is óriási
tett. Aztán itthon majd díjat vehetnének át az arra érdemesek.
- A másik terv?
- Az egyes sportágak nemzetközi szövetségeinek vezetőit kérem fel
ugyanilyen szavazásra. Válasszuk meg az olimpia Fair Play-díjas
csapatát és versenyzőjét. Ilyen még sosem volt! Már most, az olimpia
előtt is rengeteg hír érkezik doppingesetekről. Hát az olimpia után
a szépségről is beszéljünk! Illetve jó lenne, ha csak arról kellene
beszélni... A NOB orvosi bizottságának tagjaként végig kint leszek
Sydneyben, és ezt az eszmét akarom terjeszteni. Samaranch
elnök úr is a szívén viseli a sportszer?séget, támogatja az
elképzelést.
- Az olimpia után hogyan folytatja majd tiszteletreméltó
harcát?
- Bevallom, a nemzetközi szövetségben nagy az elmaradásunk, az
1998-as és 1999-es díjak átadására még nem került sor, mert nem
találtunk megfelelő helyszínt. Nos, Deutsch Tamás miniszter
úr is az ügy mellé állt, és december 15-én Budapesten
megrendezhetjük az eseményt. Ezt a napot szeretném fair
play nappá tenni. Az ünnepségre a friss díjazottak
mellett meghívjuk az eddigi magyar kitüntetetteket, például
Mizsér Attilát és Wichmann Tamást, valamint a
társadalom egyéb területeinek jelentős személyiségeit. A fair play
ugyanis nemcsak a sportban, hanem az élet más területein is
elengedhetetlen.
- Az egykori magyar díjazottak mellett számíthatunk új honi
kitüntetettre is?
- Nem szabad semmit elárulnom... Annyit azonban elmondhatok, hogy
a jelöltek között van Hanzély Ákos világbajnok öttusázó is,
aki a tavalyi, margitszigeti vébén kölcsönadta egyik vetélytársának,
Jagorasvilinek a lovaspálcáját, így az amerikai fiú
teljesíteni tudta a feladatot.
"Aki doppingol, szégyellje magát!"
Deutsch legalább öt aranyat vár
"Biztos vagyok abban, hogy magyar sportoló nem akad fenn
doppingvizsgálaton a sydneyi olimpián. Ha mégis, akkor túl a
szankciókkal való szembesülésen, szégyellje magát" - jelentette
ki Deutsch Tamás sportminiszter szokásos, kéthetente pénteken
esedékes sajtótájékoztatóján. Arra az újságírói kérdésre, miszerint
megállapítása vonatkozik-e a csütörtökön a Nemzetközi Amatőr
Atlétika Szövetség (IAAF) által 2002 nyaráig eltiltott Dobos
Gábor sprinterre és Szekeres Judit gátfutóra, Deutsch így
felelt: "Mindenki, aki doppingol, szégyellje magát!"
Több országból számos sportoló - például 27 kínai - lépett vissza
egészségügyi, illetve biztonsági okokból közvetlenül az olimpia
előtt. Szakemberek szerint ez összefüggésbe hozható azzal, hogy
Sydneyben már alkalmazni fogják az EPO-vizsgálatokat, vagyis
lebukhatnak a vérdoppingot használó versenyzők. Ezzel kapcsolatban a
sportminiszter hangoztatta, a Sportkórház a Magyar Olimpiai
Bizottság megbízásából több mint 800 teljes kör?, vagyis vizeletből
és vérből vett mintát elemzett, így valamennyi magyar olimpikont -
legalább egyszer - ellenőriztek. Deutsch Tamás, aki kedden utazik az
olimpiára, elvárásait is megfogalmazta. Elmondta, ötnél kevesebb
aranyéremmel elégedetlen lenne: "Öt-hat elsőség Sydneyben
tisztest helytállást, míg hatnál több aranyérem kimondottan jó
szereplést jelentene" - zárta nyilatkozatát a sportminiszter.
(füredi), Nemzeti Sport 2000.09.09.