Az ISM az olimpiai felkészülést és részvételt 690 millió forinttal támogatja, ehhez még 400 millió sportági műhelytámogatás járul. Az eredményességi jutalomról külön megállapodást kötnek majd. A paralimpiai részvételhez 48 millió forinttal járul hozzá az állam, s emellett a mozgáskorlátozottak sportját további 80 millióval segíti.
Az ország - teherbíró képességéhez képest - maximális támogatást nyújt a felkészüléshez és részvételhez, bár, mint Deutsch Tamás miniszter fogalmazott a szerződés aláírásakor: a sikeres felkészülés nem kizárólag pénz kérdése. A kormány bízik a sportolók jó szereplésében és anélkül, hogy túlzott remények támasztana, reméli: minden olimpikon tudása legjavát nyújtja majd Sydneyben.
Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy ez a legnagyobb összegű szerződés, amit valaha aláírt. Külön kiemelte, hogy az ISM megfelelő előfinanszírozásról is gondoskodik, hiszen a jelentős összeg 60 százalékát rövidesen átutalja, további 30 százalékot az év közepéig kapnak meg a sportolók, a hátralévő 10 százalékot pedig közvetlenül a játékok előtt "postázza" a minisztérium. A MOB elnöke egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy amíg más években a saját bevételekből a költségvetés mintegy 40 százalékát teremtik elő, most a jelentős támogatásnak legfeljebb egynegyedét (150-180 millió) kapják a szponzoroktól.
A paralimpián minden eddiginél nagyobb létszámú csapat, 54 sportoló vesz részt: már valamennyien megszerezték a részvétel jogát. A paralimpikonok nagy örömmel vették tudomásul, hogy június 3-án az olimpikonokkal együtt tesznek majd olimpiai esküt, és formaruhájuk is hasonló lesz.
[origo], 2000. február 4.