Körülbelül száz fő a szervező bizottság
főhadiszállásának környékén tiltakozott az ötkarikás játékok ellen,
azt kizsákmányolásnak titulálva. Véleményük szerint az esemény csak
kevés ember érdekét szolgálja, s a célok eléréséért károkat okoznak
a természetnek is.
- Az olimpia alapjában véve, legalábbis a jelenlegi helyzet
szerint, a globalizáció eszköze. Üzlet csupán, nem pedig közösségi
esemény - fogalmazott a magát csak "M-állampolgárnak" nevező
aktivista.
A baloldali csoport reményei szerint folyamatos "felkészüléssel"
olyan nagyságúra fejlődne, mint amelyik a Kereskedelmi
Világszervezet (WTO) decemberi, seattle-i ülését megzavarta
tüntetéseivel. Alig több, mint két hónappal ezelőtt többezren
tiltakoztak a WTO ellen.
- Ők hosszú időt töltöttek az előkészületekkel, mi pedig csak
most kezdtünk el csoporttá szerveződni. Biztos vagyok abban, hogy
szeptemberben sokan kimennek az utcára - jelentette ki
"M-állampolgár".
Egy másik csoport néhány tagja röplabdázással kívánta felhívni a
figyelmet a Bondi Beach-en sorra kerülő strandröplabda-torna ellen.
A tengerparti helyszínen ideiglenesen 10 ezer nézőt befogadó
stadiont építenek, ez ellen tiltakoztak sajátos módon.
- Nyolcszáz ember áll készen arra, hogy megakadályozza az
építést. Meg akarjuk állítani a területfoglalókat. A Bondi Beach-en
nem lesz stadion! - mondta harciasan Lenny Kovner, egy másik csoport
vezetője.
[origo], 2000. február 16.