FONTOS


 

Nyertünk két olimpiai bronzérmet

Két olimpiai harmadik helyezéssel gazdagodott a magyar sport. Ez az örömteli, de felettébb szokatlan esemény két olimpiakutatónak - Hencsei Pál egyetemi tanárnak és Ivanics Tibor testnevelőnek - köszönhető, akik a minap Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeum könyvtárában jártak. Az ötkarikás eredményeket, a hivatalos jegyzőkönyveket egyeztették az év végén megjelenő "Magyarok az olimpiai játékokon" című könyv szerkesztőbizottságának megbízásából.

Az első - athéni - olimpia helyszíne
Az egyik "megtalált" harmadik helyezés Tapavicza Momcsilo nevéhez fűződik. A Budapesten tanuló montenegrói egyetemi hallgatót több sportágban - atlétikában, súlyemelésben, tornában - nevezték 1896-ban, de végül teniszben is rajthoz állt. Sem előtte, sem utána nem indult ugyan Magyarországon teniszversenyen, de Athénban mérkőzést nyert, majd játék nélkül jutott tovább, és végül az elődöntőben szenvedett vereséget. Tapavicza harmadik helyezését a hivatalos jegyzőkönyvben és az utóbbi években megjelent külföldi sportlexikonokban egyaránt közlik.

Az eddigi hazai statisztikákban nem szereplő másik harmadik helyezést Levitzky Károly szerezte 1908-ban Londonban, a hivatalos jegyzőkönyvek szerint egypárevezősben. Az olimpiai játékok magyar éremtáblázata ezek után így módosult: 141 arany-, 127 ezüst- és 156 bronzérem szerepel a statisztikákban.

A hivatalos jegyzőkönyvek majdani hasonló tanulmányozása, egyeztetése során, ha a dobogós helyezéseket illetően már nem is, de - állítják a kutatók - a további helyezések vonatkozásában több változás várható. Az viszont végleges, hogy az eddigi nyári és téli játékokon összesen 2240 (1828 férfi és 412 női) sportoló képviselte Magyarországot.

Eredmények mellett életrajzi adatok is szerepelnek a Magyarok az olimpiai játékokon címmel megjelenő kötetben, amelynek szerkesztőbizottságát Aján Tamás, a MOB főtitkára vezeti. A MOB és a Millenniumi Emlékbizottság közös, reprezentatív kiadványa már a sydneyi eredményeket is tartalmazza majd.

[origo], 2000. március 1.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000