FONTOS


 

Lemondások a SOCOG-ban

Lemondott posztjáról Kevan Gosper, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint sydneyi olimpiai szervezőbizottság (SOCOG) két munkatársa.

Fotó: Reuters
Gosper lehet a korrupciós botrány
utolsó "bukottja"
A NOB etikai bizottsága nem foglalt állást Gosper ügyében, hanem úgy döntött, hogy független szakértőt bíz meg az egyesek által korrupcióval gyanúsított sportvezető esetének kivizsgálásával.

Gosperrel kapcsolatban korábban olyan újságcikkek jelentek meg, melyek szerint családja 1993-as egyesült államokbeli utazását a 2002-es téli játékok rendezéséért akkor még versengő Salt Lake City pályázati bizottsága állta. Gosper az állítást tagadta, mondván: az utazást a felesége fizette.

A NOB etikai bizottsága hétfőn hallgatta meg Gospert, aki még beszámolója előtt lemondott testületi tagságáról. Az etikai bizottság egyik prominens személyisége, Javier Perez de Cuellar, az ENSZ korábbi főtitkára annak a véleményének adott hangot, hogy Gosper ártatlan.

- Mivel azonban a bizottság tagja volt, független szakértőt kértünk fel az ügy kivizsgálására - hangsúlyozta a perui politikus. A közelmúltban többen kétségbe vonták, hogy valóban elfogulatlan, független álláspont alakulhat-e ki, mivel Kéba Mbaye - a bizottság szenegáli elnöke - Gosper barátja.

Ketten is lemondtak a SOCOG internetes részlegében betöltött posztjukról. Mark Jackson - aki már az ötkarikás játékok rendezési jogát elnyerő kandidálási bizottságban is dolgozott - valamint Dennis Lock azután döntött a távozás mellett, hogy bejelentették az internetes osztály átszervezését.

A költségek megtakarítása miatt az olimpia internetes oldalát készítő IBM cég a részleg vezetői létszámát hat főre csökkenti. A múlt hónapban három igazgatót menesztettek a megtakarítások érdekében, míg a marketingosztály első embere, Kris Donaldson lemondott.

Fotó: Reuters
Az 1 kilós érem - eszmei súlya van
Egy 17 darabos kollekció részeként bemutatták az olimpiák történetének legnagyobb - 10 centiméter átmérőjű, egy kilogramm súlyú - emlékérmét Sydneyben.

Az ezüst érme egyik oldalán a nyári játékok programján szereplő 28 sportág emblémája, a másik felén II. Erzsébet királynő képmása látható. Előállítási költsége ugyan mindössze 30 ausztrál dollár, eszmei érteke azonban jóval nagyobb, így 855 dollárért talál majd gazdára.

A játékokat népszerűsítő "medáloknak" nagy kereslete van, 1997 óta több mint három millió darabot adtak el belőlük. Az előző, atlantai olimpia kapcsán ennél kevesebb, (2,4 millió) érme fogyott el.

[origo], 2000. március 6.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000