Felavatták a sydneyi vízilabda-stadiont
Michael Knight olimpiai miniszter csütörtökön felavatta a sydneyi játékok vízilabda-mérkőzéseinek zömét vendégül látó Ryde Aquatic Leisure Centert, amely utolsóként lett kész az állandó létesítménynek szánt helyszínek közül.
A szervezőbizottság (SOCOG) elnöki tisztét is betöltő sportvezető az ausztrál női válogatottnak ajánlotta a ryde-i "vizes komplexumot" (amely a vízilabdások "nagymedencéjén" kívül egy 25 méterest is magába foglal, az olimpia után pedig tornateremmel és fallabdapályákkal bővül). Knight szerint ugyanis a hazai hölgyek jelentősen hozzájárultak a női póló ötkarikás egyenjogúsításához, s ennek egyenes következménye, hogy egy második uszoda felépítésére is szükség volt.
A tartós használatra épített létesítmények közül a Ryde-ban található készült el utolsóként - májusban nyitják meg az érdeklődők számára -, amit a SOCOG vezetője azzal magyarázott, hogy az eredeti pályázati tervben ez még nem szerepelt. Ha csak férfi tornára került volna sor, annak minden találkozóját a homebush-i Olimpiai Park Aquatic Centerében rendezték volna. Így viszont ott csak az érmes helyezésekről döntő összecsapásokat bonyolítják le, az alapszakasz küzdelmeinek Ryde ad majd otthont.
- Mint minden más az olimpia kapcsán, ez sem jött könnyen össze - szólt a másfél év alatt tető alá hozott új uszodáról Knight. - Néhány politikus ellenezte, akárcsak az önkormányzat és a helyi közösség egy része is, de most láthatják az eredményét annak, hogy végül jó döntés született.
A ryde-i városatyákat az adófizetők pénzének pazarlása miatt kritizálták azután, hogy egyre nőttek az uszodaépítés költségei. Végül 15 millió amerikai dollárba került a létesítmény.
- Öt hónappal a kezdés előtt Sydney minden állandónak szánt ötkarikás helyszínnel készen áll, a városnak most már csupán az ideiglenes létesítményekkel kell foglalkoznia - fogalmazott Knight.
Utolsóként, jövő hétfőtől a Bondi Beachre tervezett strandröplabda-stadion kialakítása következik.
[origo], 2000. április 27.
|