A magyar olimpikonok ünnepélyes fogadalomtétele
Mint 1936 óta mindig, most is a fogadalomtétel jelentette a nyári olimpiák esztendejének első hivatalos, látványos hazai eseményét. Az ünnepségre a budapesti Vígszínházban került sor szombaton délelőtt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
Ünnepi köszöntőjében Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke utalt arra, hogy az olimpizmus milyen jelentős mértékben járul hozzá a világ békéjéhez: az ENSZ tagállamai magukévá tették azt a felhívást - az ókori mintára -, hogy a játékok idején felfüggesztenek minden konfliktusból adódó feszültséget egymás között.
- A szeptember 15-én kezdődő 27. nyári olimpián - mondta a MOB-elnök - 25 sportágban mintegy 180 versenyző képviseli Magyarországot, az október 18-án kezdődő 11. Paralimpián a magyar résztvevők (55-en) 9 sportágban indulnak.
- Gratulálok már ahhoz is, hogy idáig eljutottak - kezdte köszöntőjét Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette, hogy a mai nap az elindulást jelenti, mert messze még a cél, a megérkezés. A miniszterelnök nem titkolta, hogy azért a lehetőségért, amit a leendő olimpikonok kiharcoltak maguknak, irigyli őket. - Mi mindannyian ott leszünk önökkel Ausztráliában - ígérte Orbán Viktor az ünnepélyes fogadalomtételre összegyűlt sportolóknak.
A program további részében került sor az olimpikonok és a paralimpikonok hivatalos fogadalomtételére.
A Magyar Köztársaság zászlaját Güttler Károly Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszó hozta a színpadra, a fogadalmat Mincza Ildikó világbajnok vívó és Kósz Zoltán Európa-bajnok vízilabdázó, a paralimpikonok képviseletében pedig Pálfi Judit vívó és Vincze Gábor cselgáncsozó mondta el.
Ezután a MOB sportolói bizottságának elnöke, a negyedik olimpiájára készülő világ és olimpiai bajnok kajakos Kőbán Rita mondott beszédet. Köszönetet mondott azoknak, akik a versenyzőket segítették a felkészülésben és a sportolók nevében ígéretet tett arra, hogy mindannyian tudásuk legjavát nyújtva képviselik Magyarországot Sydneyben.
[origo], 2000. június 3.
|