|
| ||||
|
Még nincs első három a négy kalapácsvető között
Valószínűleg a július 8-i nizzai Grand Prix-versenyen, a július 22-i budapesti Permit-viadalon és az országos bajnokságon (július 29-30.) elért eredmények döntenek arról, hogy a négy világklasszis magyar kalapácsvető közül melyik három utazhat Sydneybe. Az olimpiai bajnok Kiss Balázs, az Európa-bajnok Gécsek Tibor, a világbajnoki ezüstérmes Németh Zsolt és a tavalyi világranglistán harmadik Annus Adrián között eredetileg négy válogató verseny zajlott volna az olimpiai részvételről. A június 3-án Zágrábban sorra kerülő erőpróbán azonban bizonytalan Németh részvétele. - Azt hittem, hogy Zágrábban mind a négy kalapácsvető indul - nyilatkozta Oross Ferenc szakmai igazgató. - Másfél hónappal ezelőtt egy szóbeli ígéret alapján ez még biztosnak tűnt. Mindenesetre az elnökség úgy határozott, hogy ha a horvát városban nem áll dobókörbe mind a négy nehézatlétánk, akkor a másik három verseny alapján dől el a sydneyi utazás. A szakmai igazgató nem vállalkozott tippelésre azzal kapcsolatban, hogy kik az esélyesek az ötkarikás részvételre. - Mindig kínosan ügyelek rá, hogy szigorúan az ábécé szerint írjam le a neveket. Azt szeretném, ha a legjobb három indulna az olimpián, és közülük kettőnek sikerülne ott 80 méter fölötti eredményt elérni. Babinyecz József menedzser szerint nem sok esély van arra, hogy Németh Zsolt elutazzon Zágrábba: - Az ottani versenyszervezőnek kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy azt vegye figyelembe; mi lenne jó a magyar szövetségnek. Ráadásul most saját versenyzői menedzselésével van elfoglalva. Az idei szezon eddigi eredményei alapján a kalapácsvetők közül Gécsek Tibor helye látszik biztosnak az olimpiai csapatban. Az Európa-bajnok 81,92 méterrel - ezt június 4-én Szombathelyen érte el - jelenleg a második a világranglistán (a francia Gilles Dupray vezet 82,38-cal), de további három dobásával (79,24, 78,98, 78,44) is megelőzi hazai vetélytársait. Annus Adrián 77,76 méteres eredményével a második a magyar különversenyben. A vb-ezüstérmes Németh Zsolt a harmadik (77,33), ő még kétszer teljesített 77 méter felett (77,07, 77,06). Az olimpiai bajnok Kiss Balázs idén 76,94 m-ig jutott, május 13-án az oszakai Grand Prix-n. [origo], 2000. június 26. |
| ||||||||||
|
|
|
SYDNEY 2000 |
|
|