FONTOS


 

Közlekedési nehézségek várhatók Sydneyben

Sydney tömegközlekedéséért felelős vezetők számára valóságos fejtörő, hogyan vehetnék elejét a várható forgalmi dugóknak. Sokan attól tartanak, hogy a városi vonatok és buszok folyamatosan tömve lesznek és menetidejük jelentősen megnő.



Fotó: Reuters
Az olimpiai lángot is szállították vonaton
Ausztráliában, de annak nem kellett várni
Ron Christie, a helyi vasúttársaság illetékese bevallotta, hogy a hálózat nem elég kiterjedt és a szerelvénypark nem elég nagy ahhoz, hogy a látogatók és a helyiek megfelelően utazhassanak. A City Rail a játékok alatt a főbb olimpiai központok irányába napi 419 szerelvényt tervez üzembe állítani, amelyekkel óránként 40 ezer utas közelítheti meg vagy hagyhatja el az egyes események helyszíneit. Christie ugyanakkor hozzátette: várhatóan így is mindegyik vonat tömve lesz és késésekre is számítani kell.

Az olimpia iránt érdeklődő külföldiek és a helyiek közlekedését segíti majd az a 3800 autóbusz, amely a játékok alatt üzemel. "Sokkal több busz fog közlekedni, mint általában szokott" - mondta Christie.

David Richmond, az olimpiai koordinációs iroda egyik illetékese szerint minden lehetőség megvan arra, hogy a közúti dugók elkerülése végett korlátozzák a személygépkocsik használatát. "Ha ez Atlantában sikerült, nekünk is menni fog. Az amerikaiak sokkal jobban függnek autóiktól, mint mi" - mondta.

Az olimpia idejére 450 plusz engedélyt adnak ki személyszállításra, így összesen mintegy 5500 taxi rója majd az utakat, de sokak szerint az intézkedések ellenére nehézségek várhatók.

- A helyi lakosoknak alkalmazkodniuk kell a helyzethez - fogalmazott Anita DeFrantz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke. - Elképzelhető, hogy a megszokottnál hamarabb vagy később kell fölkelniük, hogy munkába menjenek, de lehet, hogy az a legjobb, ha kiveszik a szabadságukat és elmennek pihenni.

Csaknem véglegesen kialakult a magyar csapat utazásának terve a szeptember 15-én kezdődő sydneyi olimpiára. Ezek szerint Bécsből, a Lauda Air járatával elsőként, augusztus 27-én - Molnár Zoltán csapatvezetővel az élen - a szálláscsinálók indulnak.

Már biztos, hogy az úszók szeptember 3-án, a kézilabdázók, a birkózók, a cselgáncsozók és az ökölvívók 7-én, a vívók 10-én kelnek útra szintén Bécsből. A Malév szeptember 12-én, Budapestről induló külön gépével utaznak többek között a vízilabdázók, az atléták, a kajakosok és a kenusok. Utolsóként - már az ünnepélyes megnyitó után -, szeptember 19-én az öttusázók repülnek.

A delegáció Bécsből induló tagjait külön autóbuszok szállítják majd a schwechati repülőtérre. A légi út Budapestről és Bécsből egy műszaki pihenővel egyformán 21-22 órát vesz igénybe.

[origo], 2000.07.10.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000