FONTOS


 

Ottey hatodik olimpiájáért küzd

A hét végi jamaicai olimpiai válogatón Merlene Ottey, az eddig összesen 34-szeres olimpiai és világbajnoki érmes sprinter sikeres szereplés esetén hatodik olimpiai részvételét vívhatja ki.



Fotó: Reuters
Ottey élete legnehezebb évén
van túl, de újabb érmet remél
A 40 éves futónő, akit tavaly augusztus végén doppingolás miatt eltiltottak, majd idén július 5-én - bizonyítékok hiányára hivatkozva - felmentettek s visszakapta versenyzési jogát a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetségtől, közvetlenül a számára kedvező ítélet után magabiztosan kijelentette, hogy Sydneyben aranyéremmel fejezi be 20 éves pályafutását.

Ehhez azonban előbb ki kellene harcolnia az olimpiai részvételt, és ez egyáltalán nem lesz könnyű. Ottey ugyanis idén mindössze 11.42 másodpercet futott 100-on, míg a két legjobb jamaicai sprinter, Peta-Gaye Dowdie és Beverly McDonald idei legjobbja 11.20, illetve 11.25, s még további 3 futónőnek van 11.40-nél jobb eredménye.

Ottey olimpiai helyezései: 1980, Moszkva: 3. (200), 1984, Los Angeles: 3. (100, 200), 1988, Szöul: 4. (200), 1992, Barcelona: 3. (200), 5. (100), 1996, Atlanta: 2. (100, 200), 3. (4X100-as váltó).

[origo], 2000.07.20.

Ottey csak váltóban indul az olimpián

Merlene Ottey mindössze a negyedik helyen végzett a jamaikai atlétikai olimpiai válogatón a 100 méteres női síkfutásban, ezért az atlantai olimpia ezüstérmese Sydneyben csak a váltóban fog rajthoz állni. Az amerikai válogatón ugyanakkor Regina Jacobs a világ idei legjobbjával nyert 5000 méteren.



- Úgy tűnik a kondíciómmal vannak apróbb problémák, de Sydneyben csúcsformában fogok versenyezni, remélem sikeres lesz a váltónk - mondta a 40 éves Ottey, aki az előfutamát 11.09 másodperccel nyerte, az elődöntőből 11.15-tel jutott tovább, a fináléban azonban már csak 11.21 másodperc alatt tudta teljesíteni a távot.

Az összesen 34 olimpiai és világbajnoki éremmel büszkélkedő futónő szervezetében a tavalyi, július 5-i luzerni verseny után a doppingvizsgálat során az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolont találtak. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) felfüggesztette Ottey versenyzési jogát. Az IAAF döntőbírósága azonban július 3-án hatályon kívül helyezte a szövetség határozatát. A döntőbíróság szerint a doppingvizsgálat nem az előírásoknak megfelelő körülmények között zajlott le.

Fotó: Reuters
Nézzétek, milyen jót futottam! -
mutatja Jacobs az eredményjelző
táblát
Regina Jacobs a világ idei legjobb eredményével, új amerikai csúccsal (14:45.35 perc) nyert a női 5000 méteres síkfutás döntőjében az Egyesült Államok atlétikai olimpiai válogatóján. Jacobs múlt vasárnap 1500 méteren is győzött, így ő az első sportoló, aki két számban is a legjobbnak bizonyult.

- A győzelemre számítottam, arra azonban nem, hogy több mint hét másodpercet javítok az amerikai rekordon - mondta a 36 éves futónő. - Az olimpián természetesen mindkét távon rajthoz fogok állni. Sokak szerint az 5000 méter az én igazi távom, pedig 1500-on van két világbajnoki ezüstérmem. Sydneyben is az 1500 lesz számomra a fontosabb. Mindenképpen érmes helyen szeretnék végezni.

A férfiak 5000 méteres versenye Adam Goucher sikerével zárult, a csúcstartó Bob Kennedy májusi autóbalesete után még nem volt jó formában és csak a hatodik helyen végzett, így nem állhat rajthoz az olimpián. A kalapácsvetőknél Lance Deal 78.87 méterrel végzett az élen, a tízpróbát a 23 éves Tom Pappas élete legjobb eredményével (8467 pont) nyerte.

Eredmények, férfiak: kalapács: 1. Deal 78,87 méter, 2. McMahon 73,31, 3. Logan 71,01, 5000 m: 1. Goucher 13:27.06 perc, 2. Hauser 13:27.31, 3. Rogers 13:29.48, tízpróba: 1. Pappas 8467 pont, 2. Huffins 8285, 3. Janvrin 8057. Nők: súlylökés: 1. Price-Smith 18,63 m, 2. Cross 17,74, 3. Dumble 17,40, 5000 m: 1. Jacobs 14:45.35 perc, 2. Drossin 15:11.55, 3. Dryer 15:12.07.

[origo], 2000.07.22.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000