FONTOS


 

Samaranch az olimpiai faluban és egyéb ínyencségek

Sydney: Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Sydneybe érkezését követő napon, kedden látogatást tett az olimpiai faluban és sok szerencsét kívánt az ott tartózkodó sportolóknak, s házigazdáknak. A 80 éves spanyol sportvezető elégedetten szólt a látottakról, az olimpikonok szálláshelyét "első osztályúnak" minősítette. Az ötkarikás játékok történetében először Sydneyben szállásolják el egy helyen szinte valamennyi versenyzőt, illetve a résztvevő nemzetek hivatalos küldötteit. Összesen 16 ezer vendégnek teremtenek a szervezők átmeneti otthont az Olimpiai Parkban. Samaranch látogatása során az olimpiai faluban találkozott a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnökével, Nelson Mandelával is.

Zászlófelvonás: az olimpiai faluban a finn lobogó kúszik a rúdra
fotó: Reuters
Köln: "Sydney - Go for Gold 2000" címmel Charles Friedek hármasugró világbajnok és 115 német olimpikon CD-t adott ki, amelynek bevételét egy rákbeteg gyerekeken segítő alapítvány kapja meg.
- Ez a közös munka nem csak a csapatszellemet mutatja, hanem az egymás iránti odafigyelést is - nyilatkozott Wolfgang Clement, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, a lemez kölni bemutatóján.
A cél 150 000 példány eladása, mellyel a CD aranylemez lehet. A szponzorok az első eladott példány előtt már 100 000 márkával támogatták az alapítványt. Friedek az elmúlt évben a "Jump for Children" elnevezésű kampányával gyűjtött pénzt a Rákbeteg Gyerekekért Alapítvány javára.

Sydney: Tíz nappal a nyári olimpia ünnepélyes megnyitója előtt közlekedési káosz uralkodik Sydneyben. John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke a helyzetet elfogadhatatlannak minősítette.
- Komoly gondokkal küzdünk, melyek megoldása nagyon nehéz lesz a hátralévő néhány nap alatt - nyilatkozta Coates. - Súlyos mulasztások történtek, melyeket egyszerűen nem lehet megmagyarázni.
A játékok vendégeit szállító buszok átlagosan 45 perces késéssel közlekednek, mert a sofőrök többsége nem ismeri ki magát az Olimpiai Parkban. Az egyik buszvezető ráadásul a szervezőbizottságtól (SOCOG) hibás térképet kapott, aminek következtében egy 6 kilométeres utat 40 perc alatt tett meg.

Sydney: Körülbelül 400 utas - többségében külföldi újságíró - volt kénytelen hosszasan várakozni az Olimpiai Parkban lévő gyorsvasútállomáson, mivel a nagy szél miatt megrongálódott a vonal, és nem jártak a szerelvények. Az illetékesek szerint a mintegy 65 km/órás széllökések miatt a vonal egyik szakaszán a felsővezeték leszakadt és a sínekre esett, emiatt szünetelt a forgalom. Bob Carr, Új-Dél-Wales szövetségi állam miniszterelnöke az eset után elismerte, hogy a vasúti közlekedésben jelentkező gyakori fennakadások nagy gondot okoznak a szervezőknek. Az új vonalat, amely a belvárost köti össze a játékok központi helyszínével, tavaly adták át, azóta többször elromlott a jelzőrendszer, rendszeresek a kisiklások és egyéb balesetek is történtek. A keddi "áldozatok", a terepszemlén résztvevő újságírók türelmesen várakoztak, amíg a szervezők autóbuszt kerítettek számukra.

Moszkva: Szépen kiosztották a játékok favorit távolugrónőjét, Marion Jones-t.
- Jones ugrótechnikája óvodás szintű - jelentette ki ugyanis Vlagyimir Kudrjavcsev, a fedettpályás világbajnok Tatjana Kotova edzője. Az orosz tréner a pszichológiai hadviselés részeként "nagyvadra lőtt" - az amerikai atlétanő ugyanis nem kevesebb, mint öt aranyérmet szeretne nyerni. 100 és 200 síkon, továbbá a 4x100-as és a 4x400-as váltóban vágyait valóra is válthatja, távolugrásban azonban az elmúlt hónapokban látványosan fejlődő, a szakmára mély benyomást gyakorló Kotova a lehető legnagyobb ellenfelének ígérkezik. Az orosz ugróatléta az elmúlt héten a Golden League sorozat egyik legnagyobb alakjaként ötödmagával egyetemben nyerte a fődíj 50 kiló arany reá eső részét.
- Soha nem állítottam, hogy Tatjana technikája lenne az ideális, ám mindenesetre sokkal jobb, mint Marioné - zárta le velős mondandóját Kudrjavcsev.

Sydney: A magyar vitorlázók és szörfözők testközelből tapasztalhatták a közlekedési nehézségeket, miután nekik is sokat kellett várniuk a "menetrend szerint" közlekedő autóbuszra. A csapat tagjai jól vannak, egyedül Szörényi Ádám kapott kisebb náthát.
- Eddig nem volt gondunk a közlekedéssel, ma azonban késett a busz - így Körtvélyesi Miklós, a szörfösök edzője.
Az időjárással kapcsolatban a szakember azt mondta, hogy napközben már a 20 fokot is eléri a hőmérséklet, elég pólóba és rövid nadrágba öltözni.
- A nagy szelet leszámítva, minden rendben van. A vitorlások részére rendeztek egy tesztversenyt, Hajdu Balázs Finn dingiben az első futamban 7., a másodikban 2. lett. Két további futamot az erős széllökések miatt elhalasztottak - mondta. - A 470-es hajóosztályban rajthoz álló Szörényi Ádám megfázott, de 2-3 napon belül biztosan meggyógyul. A többiek jól vannak és már nagyon várják, hogy kezdődjenek a versenyek.

Sydney: Komoly munka vár a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra a sydneyi játékok előtt: a végrehajtó bizottság csütörtöktől szombatig tanácskozik, majd hétfőtől szerdáig a 111. közgyűlésre kerül sor. Ezen választják NOB-taggá Aján Tamást. A vb-ülés programján a sydneyi szervezők beszámolója mellett Salt Lake City (2002), Athén (2004) és Torino (2006) képviselőinek helyzetjelentése is szerepel. Ezen kívül Alexandre de Mérode herceg az általa vezetett orvosi bizottság tevékenységéről tart előadást. A jövőheti NOB-közgyűlésen szintén bizottsági beszámolókra kerül sor, majd Dick Pound alelnök a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentését teszi közzé. A WADA képviselői a játékok alatt független megfigyelőként tevékenykednek. Szeptember 13-án választás is lesz, Pound helyére (akinek lejár a négyéves mandátuma) új alelnök kerül, továbbá kibővül a végrehajtó bizottság, s maga a NOB is: ez utóbbinak van magyar vonatkozása, tekintettel arra, hogy Aján Tamás, a MOB és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkára is az ötkarikás mozgalmat irányító szervezet tagja lesz.

Rio de Janeiro: A riói repülőtéren nem akarták elengedni Sydneybe Wanderley Luxemburgót, aki a brazil A-csapat mellett az olimpiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is. A határőrök azt hitték, hogy hamis az útlevele.
- Luxemburgo útlevelében az állt, hogy 45 éves, miközben a mi nyilvántartásunk szerint már 48 - hangzott Franco Ramos, a határőrség szóvivőjének nyilatkozata. - A szövetségi kapitány végül felszállhatott a repülőgépre, miután aláírt egy nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy az útiokmányában szereplő adat megfelel a valóságnak. Munkatársaink vizsgálatot indítottak Luxemburgo korának megállapítására.
A brazil törvények értelmében okirathamisításért egytől három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A csocsó nem borulásveszélyes: olasz evezősök, Pasqualim és Grande a játékteremben
fotó: Reuters
Sydney: Az erős, 32 km/órás szél komoly problémákat okozott az olimpiai evezőspályán, a borulás veszélye miatt a szervezők kedden délben kénytelenek voltak félbeszakítani az edzéseket is. A sydneyi Olimpiai Parktól 47 km-re nyugatra, Penrith-ben található pályának hiányosságaira - többek között a kedvezőtlen szélirányra -, korábban több szakember is felhívta a figyelmet. Különösen a rajthely környékén okozhatnak nehézségeket az evezősöknek, valamint az ugyanitt versenyző kajak-kenusoknak a már kisebb szél által is kiváltott magas hullámok.

Sportfórum 2000.09.05.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000