A háborús ellentétek áthidalására a semleges Hollandiának itélték oda a IX.Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát. 46 ország legjobbjai között már a német sportolók is részt vehettek.
A hollandok alapos munkát végeztek, időben elkészült az olimpiai stadion, uszoda és a küzdősportok csarnoka. A játékok iránt óriási volt az érdeklődés, anyagi sikert is hozott. Viszont a rendezésben több hiba is akadt, botrányok, birói elfogultság lengte be az egész olimpiát. A küzdelmeket 16 napba
tömöritették, s ezen az olimpián osztották ki utoljára a záróünnepélyen az összes érmet.
A korábbinál jóval nagyobb csapat utazott az olimpiára, sok kísérővel. Az első győzelmet dr.Mező Ferenc (balra)szerezte a müvészeti versenyen "Az olimpiai játékok története" c. munkájával. Birkózóink kitettek magukért, Keresztes Lajos könnyűsúlyban lett bajnok, pedig nem tartották esélyesnek. Kardvívóink csapatban és egyéniben is diadalmaskodtak. Petschauer Attila a csapatot a "hátán" vitte, asszó vesztése nélkül lettek bajnokok, az egyéniben Terstyánszky Ödönnel vívta a döntőt, de fáradtsága miatt a másik magyar győzött. A legváratlanabb győzelmet a 20 éves Kocsis Antal érte el ökölvívásban. Úszóink közül Bárány István (nemrég halt meg) neve említésre méltó, akinek sikerült megszorítania Weismüllert (Tarzan), s ő az első magyar úszó, aki az 1 perces álomhatáron belül úszta a 100m-t.
A legfájóbb vereséget Komjádi Béla vízilabdacsapata szenvedte el. A döntőben már 2:0-ra is vezettek, de aztán a 2.félidőben a németek egyenlítettek, s a hosszabbításban a fáradtabb magyarok veszítettek.
Magyarország a pontversenyben a 9.helyre került.
Az 1928.olimpia hőse: Terstyánszky Ödön (1890.Csákvár-1929.Solymár)
Szarvason tanult vívni, de az I.világháború kettétörte sportpályafutását; jobb karján megsebesült. Szívós akarattal megtanult bal kézzel vívni, célba lőni és írni. Diadalait a pástokon 1924-28 között aratta, s ennek betetőzése volt, hogy 38 évesen eljutott a csúcsra. Motorkerékpár-balesetben halt meg.
"Precíz Ödön"-nek csúfolták, mert minden ellenfeléről feljegyzéseket készített. Ő volt az észvívás első megtestesítője és olimpiai bajnoka.