FONTOS


 

A köztársasági elnök is köszöntötte a "magyar nagyköveteket"
Megható, ünnepi hangulatú csapatgyűlés



Két reménybeli olimpiai érmes, Kovács Ágnes és Gécsek Tibor köszönti a köztársasági elnököt

Hamisítatlanul emelkedett, valóságos ötkarikás hangulat uralkodott a Budapest Kongresszusi Központ nagy színháztermében, a Pátriában péntek délelőtt. Az olimpia és a Magyar Olimpiai Bizottság zászlóival, Sydney jelvényeivel díszített színpad előtt megterített asztalok körül foglaltak helyet a XXVII. Nyári Olimpiai Játékokra kijelölt magyar küldöttség tagjai s a vendégek sorában az ország minden részéből meghívott sportvezetők. Szép számban jelentek meg az elmúlt olimpiák kiemelkedő magyar sportalakjai, közöttük a kalapácsvető Zsivotzky Gyula, a kardvívó Szabó Bence, az öttusázó Móna István, az úszó Darnyi Tamás, a vízilabdázókból egy egész csapatra való - Bodnár, Hevesi, Markovits, Konrád II. János, Kárpáti - és a labdarúgó aranycsapat három előkelősége is: Grosics, Buzánszki, Hidegkuti... Akik mind jócskán megtették már a magukét a magyar ötkarikás dicsőségekért, diadalokért.

Bitskey Tibor népszer? és sportot szerető színm?vész sodró lendülettel szavalta el - a m?sor nyitányaként - nemrégiben elhunyt nagy erdélyi költőnk, Vass Albert "Üzenet haza" cím? hazafias versét - nagy sikerrel.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke külön üdvözölte az ünnepségen megjelenő Stumpf Istvánt, a Miniszterelnöki Hivatal kancelláriaminiszterét, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert, Mark Higgie-t, Ausztrália budapesti nagykövetét, majd meleg szavakkal köszöntötte mindenek előtt a főszereplőket, az utazó küldöttség sportolóit, megköszönve a felkészülésük során végzett erőfeszítéseiket. Ugyancsak köszönetét és elismerését fejezte ki az elnök a felkészítést végző szakembereknek, a sportorvosi és egyéb intézményeknek, az egyesületeknek és szakszövetségeknek, továbbá a szponzoroknak és a sajtó munkatársainak is.

- Kemény és eltökélt edzésmunkával jutottatok idáig - hangsúlyozta Schmitt -, senki sem szívességből került ide. Valamennyien kiérdemeltétek, és most azt kívánom valamennyiőtöknek, hogy életetek legjobb teljesítményét nyújtsátok Sydneyben.

A MOB elnöke Stumpf István miniszternek adta át a mikrofont:

- A mai naptól kezdve önök valamennyien Magyarország nagyköveteinek tekinthetik magukat, akik jó hírünket kelthetik, erősíthetik a világban, akik nem csak saját sikerükért, hanem a nemzeti színekért, országunk elismeréséért is küzdenek. Önök a mi csapatunk...

Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter is a küldöttség egységét, csapatjellegét emelte ki. A versenyek előtti utolsó, döntő szakaszra sérülésmentes felkészülést és sok sikert kívánt a maga és minden magyar nevében, akiket Sydneyben maguk mögött érezhetnek versenyzőink.

Az Athén - 2004-es program 287 fiatalja nevében a kajakos Gajárszky Áron ígérte meg; "Példátokat követve visszük tovább az olimpiai lángot." (Gajárszki egyébként részt vesz a sydneyi válogató versenyeken, és így elvben még ő is eljuthat idén a nyári játékokra.)

Külön ünnepelték a 87 esztendős, San Franciscóból érkezett Tarics Sándort, olimpiai bajnokaink doyenjét, aki 1936-ban a vízilabdacsapat tagjaként nyert aranyérmet.

Hosszan tartó, sz?nni nem akaró ünneplés fogadta Göncz Árpád köztársasági elnököt, aki utolsó hivatali kötelezettségei mellett fontosnak tartotta és örömmel látogatta meg sydneyi küldöttség ünnepségét. (Göncz az egyedüli magyar, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arany érdemérmét megkapta néhány évvel ezelőtt, személyesen Juan Antonio Samaranch elnöktől). Miután átvette a Magyar Olimpiai Bizottság ajándékát Schmitt Páltól, a következőket mondta:

- A fennállásának ezeréves jubileumát ünnaplő magyarság, honfitársaitok buzdítását érezhetitek, akiket, ezt tudnotok kell, hallatlanul boldoggá tudtok tenni sikereitekkel... Szívemből kívánom, hogy jól szerepeljetek, úgy, ahogyan megálmodtátok. Csaknem nyolcvan év tapasztalata alapján meg vagyok győződve arról, hogy a döntő pillanatokban, az utolsó csapások, az utolsó dobások, a utolsó lépések idején helyén lesz a szívetek, számíthatunk rátok.

Az ünnepség záróakkordjaként az Adidas fergeteges bemutatója keretében csodálhattuk meg a magyar küldöttség teljes, minden alkalomra hordható ruházatának változatos darabjait.

* * *

Göncz Árpád: Üdítő emlékek...

Az ünnepi ebéd során kerestük meg a hivatalától elköszönő félben lévő köztársasági elnököt, Göncz Árpádot, aki készséggel nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

- Önök jól tudják, hogy a sport régi csodálója, rajongója vagyok, édesapám is olimpikon volt a maga idejében, családi hagyománynak is nevezhetem ezt a vonzódást. Hivatali teendőim közepette mindig örömmel tettem eleget a sportkötelezettségeknek, látogattam meg és fogadtam kiválóságainkat, a mozgáskorlátozottak, a paralimpiások és a speciális olimpiások küldöttségeit is, olykor a feleségemmel együtt. Ezek a találkozások, éreztem, jólestek azoknak, akik hívtak, és ugyanezt mondhatom el a magam részéről is. Üdítő, frissítő élményekkel gazdagodtam. A legkellemesebb emlékek között tartom számon az olimpiákat követő ünnepségeket az Országház kupolatermébe, vagy az olimpiát megelőző ünnepélyes csapatgy?léseket, mint amilyen ez a mai is. Sohasem felejtem el látogatásomat az olimpiai játékok alkalmával Barcelonában. Őnöktől, újságíróktól elvárom, hogy Sydney napjaiban tegyenek ki magukért, és minél több magyar sikeréről számoljanak be - fejezte be mondanivalóját tréfálkozva, illetve még annyit tett hozzá: "Senki se vegye valamiféle búcsúlátogatásnak a mostanit. A jövőben több időm lesz, és a sportolókra is bővebben jut belőle..."

(gallov)

* * *

Az utazó csapat

ASZTALITENISZ
Bátorfi Csilla női egyes, női páros
Molnár Zita női egyes
Tóth Krisztina női egyes, női páros
Fülöp István sportágvezető, edző

ATLÉTIKA
Bédi Tibor 400 m gát, 4x400 m
Czingler Zsolt hármasugrás
Csillag Levente 110 m gát
Divós Katalin kalapácsvetés
Dudás Gyula 20 km gyaloglás
Földingné Nagy Judit maraton
Győrffy Dóra magasugrás
Gyulai Miklós 200 m, 4x100 m
Ináncsi Rita hétpróba
Kálovics Anikó 10000 m
Korányi Balázs 800 m
Kürtösi Zsolt tízpróba
Németh Roland 100 m, 4x100 m
Petráhn Barbara 400 m
Szabó Nikolett gerelyhajítás
Szabó Zsuzsa rúdugrás
Szebenszky Anikó 20 km gyaloglás
Szeglet Zsolt 400 m, 4x400 m
Urbanikné Rosza Mária 20 km gyaloglás
Varga Judit 800 m, 1500 m
Vaszi Tünde távolugrás
Zsivoczky Attila tízpróba
Babály László 4x100 m
Farkas Attila 4x100 m
Kovács Viktor 4x100 m
Pauer Géza 4x100 m
Fazekas Róbert diszkoszvetés
Kővágó Zoltán diszkoszvetés
Máté Gábor diszkoszvetés
Varga Roland diszkoszvetés
Annus Adrián kalapácsvetés
Gécsek Tibor kalapácsvetés
Kiss Balázs kalapácsvetés
Németh Zsolt kalapácsvetés
Dombi Zétény 4x400 m
Kilvinger Attila 4x400 m
Nyilasi Péter 4x400 m
Szél Tibor 4x400 m
Szintteljesítésre és csapatba kerülésre esélyesek:
Ajkler Zita távolugrás
Donáth Katalin rúdugrás
Horváth Gergely gerelyhajítás
Kiss Szilárd súlylökés
Kovács Balázs 110 m gát
dr. Kovács Dusán 400 m gát
Kun Alice 400 m
Molnár Krisztina rúdugrás
Szabó Enikő 100 m, 200 m
Szentgyörgyi Katalin 5000 m
Tölgyesi Balázs 1500 m
Urbanik Sándor 20 km gyaloglás
(A 4x100 m, a 4x400 m váltókat véglegesen, illetve diszkoszvetésben és kalapácsvetésben a három-három kiutazó versenyzőt a MASZ elnöksége július 30-án jelöli ki. A szintek teljesítésére és a csapatba kerülésre augusztus 15-ig van lehetőség)
dr. Schulek Ágoston sportágvezető
Mérei László sportágvez. h.
dr. Oros Ferenc vezetőedző
Bakai József edző
Fejes Zoltán edző
Hirt Károly edző
Németh Pál edző
dr. Vágó Béla edző

BIRKÓZÁS
Bárdosi Sándor kötöttfogás 85 kg
Berzicza Tamás kötöttfogás 76 kg
Deák-Bárdos Mihály kötöttfogás 130 kg
Gombos Zsolt szabadfogás 130 kg
Hirbik Csaba kötöttfogás 69 kg
Kapuvári Gábor szabadfogás 85 kg
Majoros István kötöttfogás 58 kg
Ritter Árpád szabadfogás 76 kg
Balla József sportágvezető
Gulyás István vezetőedző
Kiss Ferenc vezetőedző
Kocsis Ferenc edző

CSELGÁNCS
Csák József 66 kg
Csizmadia Eszter 63 kg
Csősz Imre +100 kg
Illyés Miklós 73 kg
Kovács Antal 100 kg
Tölgyesi Krisztián 81 kg
Hangyási László sportágvezető
Németh Ferenc vezetőedző
Czinege József edző

EVEZÉS
Alliquander Anna könnyűsúlyú kétpárevezős
Haller Ákos kétpárevezős
Kokas Gergely ?
Pető Tibor kétpárevezős
Remsei Mónika ks kétpárevezős
Dávid Imre sportágvezető
Melis Zoltán vezetőedző
Ficsor László edző

KAJAK-KENU
Bóta Kinga ?
Horváth Gábor K-4 1000 m
Kammerer Zoltán K-4 1000 m
Kovács Katalin NK-4 500 m
Kőbán Rita NK-4 500 m
Storcz Botond K-4 1000 m
Szabó Szilvia NK-4 500 m
Vereckei Ákos K-4 1000 m, K-1 500 m
Viski Erzsébet NK-4 500 m
(A többi számban az indulókat az MKSZ elnöksége augusztus 8-i ülésén jelöli ki)
Füleky András sportágvezető
Angyal Zoltán vezetőedző
Fábiánné Rozsnyói Katalin edző
Sári Nándor edző
Ludasi Róbert edző
Solymár László edző
Szabó Attila edző
Vaszary Zoltán technikai vezető
(Még egy kenuedzőt a versenyzők csapatba kerülésének megfelelően jelöli ki az MKSZ elnöksége)

KERÉKPÁR
Szabolcsi Szilvia sprint, 500 m
Illés Bálint sportágvezető, edző

KÉZILABDA
Balogh Beatrix, Deli Rita, Farkas Andrea, Farkas Ágnes, Kántor Anikó, Kökény Beatrix, Kulcsár Anita, Lőwy Dóra, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Siti Beáta, Zsemberiné Simics Judit
Tartalékok:
Brigovácz Nikolett, Kirschner Erika, Sugár Tímea
Sinka László sportágvezető
Vass Károly sportágvezető-helyettes
Mocsai Lajos vezetőedző
Rácz Mariann edző

LOVASSPORT
Turi József díjugratás
Fugli Károly sportágvezető
dr. Burucs Balázs állatorvos
Udvardi Edit lóápoló

MŰUGRÁS
Barta Nóra 3 m műugrás
Hajnal András toronyugrás
Lengyel Imre 3 m műugrás, toronyugrás
Pintér Orsolya 3 m műugrás
Hajnal Attila sportágvezető
Benyák András vezetőedző

MŰÚSZÁS
Hámori Zsuzsanna páros
Marschalkó Petra páros
Tengg Csilla sportágvezető, edző

ÖKÖLVÍVÁS
Balzsay Károly 71 kg
Erdei Zsolt 75 kg
Lakatos Pál 48 kg
Csötönyi Sándor sportágvezető
Szántó Imre vezetőedző

ÖTTUSA
Balogh Gábor egyéni
Sárfalvi Péter egyéni
Simóka Nóra egyéni
Vörös Zsuzsanna egyéni
Pécsi Gábor sportágvezető
Kulcsár Antal vezetőedző
Balaska Zsolt edző
Hegedűs Ferenc edző
Korponai István edző

RITMIKUS GIMNASZTIKA
Fráter Viktória egyéni, összetett
Berek Irina sportágvezető, edző

SPORTLÖVÉSZET
Ángyán József 10 m futócél
Gerebics Roland duplatrapp
Igaly Diána skeet
Jambrik István gyorstüzelő pisztoly, légpisztoly
Pálinkás Lajos gyorstüzelő pisztoly, légpisztoly
Sidi Péter légpuska, kisöb? szabadpuska 120 összetett, 60 fekvő
Sike József 10 m futócél
dr. Hammerl László sportágvezető
Jenei István edző
Pongrátzné Vasvári Erzsébet edző
Tesánszki Mihály edző

SÚLYEMELÉS
Ehrlich György 85 kg
Farkas Zoltán 62 kg
Kovács Zoltán 94 kg
Popa Adrián 77 kg
Stark Tibor +105 kg
Tamtom Péter 105 kg
Krutzler Eszter 63 kg
Likerecz Gyöngyi 75 kg
Márkus Erzsébet 69 kg
Szik Melinda +75 kg
(Az öt férfi és három női versenyzőt az MSSZ elnöksége augusztus 16-i ülésén jelöli ki)
Dolovai Tamás sportágvezető
Fazekas Endre vezetőedző
Haragos Attila edző

SZÖRF
Gádorfalvi Áron mistral
Gádorfalvi Luca mistral
Körtvélyesi Miklós sportágvezető, edző

WTF-TÉKVANDÓ
Salim József 58 kg
Salim Gergely sportágvezető, edző

TENISZ
Kuti Kis Rita egyéni
Meghívás esetén:
Köves Gábor páros
Mandula Petra páros
Marosi Katalin páros
Sávolt Attila egyéni és páros
Machán Róbert sportágvezető, edző

TORNA
Csollány Szilveszter egyéni, összetett
Nyeste Adrienn egyéni, összetett
Supola Zoltán egyéni, összetett
Lukács József sportágvezető, edző
Limperger István edző

TRIATLON
Edöcsény Nóra egyéni
Kuttor Csaba egyéni
Molnár Erika egyéni
Czencz Péter sportágvezető
Horváth László vezetőedző

ÚSZÁS
Batházi István 200 m, 400 m vegyes
Bodrogi Viktor 200 m hát
Czene Attila 200 m vegyes, 4x100 m vegyes, 4x200 m gyors
Ferenczy Orsolya 100 m pillangó, 4x100 m vegyes
Gáspár Zsolt 100 m, 200 m pillangó, 4x100 m vegyes, 4x200 m gyors
Güttler Károly 100 m mell, 4x100 m vegyes
Horváth Péter 100 m és 200 m pillangó, 4x100 m vegyes
Kiss Annamária 4x100 m vegyes
Kovács Ágnes 100 és 200 m mell, 4x100 m vegyes
Lakos Gyöngyvér 4x100 m vegyes
Risztov Éva 200 m pillangó, 400 m vegyes, 4x100 m vegyes
Simon Jácint 4x200 m gyors
Szabados Béla 200 m gyors, 4x200 m gyors
Szilágyi Zoltán 4x200 m gyors
Szűcs Tamás 4x200 m gyors
Zubor Attila 100 m gyors, 4x100 m vegyes
Szintteljesítésre és csapatba kerülésre esélyesek:
Bessenyei Tamás 100 m és 200 m mell
Bodor Richard 100 m és 200 m mell
Kovács Kornélia 400 m és 800 m gyors
Kovács Krisztina 4x100 m vegyes
Rózsa Norbert 100 m és 200 m mell, 4x100 m vegyes
(A versenyzőket véglegesen a MÚSZ elnöksége augusztus 15-én jelöli ki)
Ruza József sportágvezető
Kiss László vezetőedző
Banka Péter edző
Gyertyánffy Tamás edző
dr. Soós Csaba edző
Széchy Tamás edő
Turi György edző

VITORLÁZÁS
Eszes Tamás laser
Goszleth Marcell 470-es
Hajdu Balázs finn dingi
Szörényi Ádám 470-es
Finánczy György sportágvezető
Majtényi Szabolcs edző
Wossala György edző

VÍVÁS
Fekete Attila párbajtőr egyéni és csapat
Ferjancsik Domonkos kard egyéni és csapat
Horváthné Szalay Gyöngyi párbajtőr egyéni és csapat
Knapek Edina tőr egyéni és csapat
Kovács Iván párbajtőr egyéni és csapat
Köves Csaba kard egyéni és csapat
Lantos Gabriella tőr egyéni és csapat
Marsi Márk tőr egyéni és párbajtőr csapat
Mincza Ildikó párbajtőr egyéni és csapat
Mohamed Aida tőr egyéni és csapat
Nemcsik Zsolt kard egyéni és csapat
Nagy Tímea párbajtőr egyéni és csapat
Tartalékok:
Takács Péter kard
Tóth Hajnalka párbajtőr
Varga Katalin tőr
Kovács Tamás sportágvezető
Borosné Eitner Kinga edző
Kovács Károly fegyvermester
Solti Antal edző
Somlai Béla edző
Szőcs Bertalan edző
Udvarhelyi Gábor edző

VÍZILABDA
Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Kovács Zoltán, Madaras Norbert, Märcz Tamás, dr. Molnár Tamás, Pelle Balázs, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Vári Attila, Varga I Zsolt, Varga II, Vincze Balázs
(A 13 fős csapat végleges összetételét az MVSZ elnöksége augusztus 15-ig jelöli ki)

Vad Dezső, Nemzeti Sport 2000.07.29.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000