Hat éve, mióta az uszoda
megnyílt, "szerény" mennyiségű, 4 400 ülőhely várta a közönséget a
különféle eseményekre. Az építész, Philip Cox ideiglenes
ülőhelyekkel 12 és félezresre kívánta bővíteni a lelátót, de a
szinte hisztérikus igény a jegyekért, minden tervét megváltoztatta:
az uszodát - hivatalos nevén a Sydney International Aquatic Centert
- az építész beleegyezése nélkül 17 500 néző befogadására akarják
alkalmassá tenni. (A felfokozott érdeklődés tökéletesen érthető: az
ausztrálok legalább 6-8 úszóaranyra számítanak.)
Cox a lelátó-építési anomáliával kapcsolatban megjegyezte:
legalább 3000 helyről nem lesz látható a medence egy része. Emellett
pazarlásnak tartja, hogy az olimpiára, azaz egyszeri alkalomra
ekkora kapacitásbővítésre kerüljön sor, mert a játékok után -
vélhetően - soha többé nem telik meg a 17 és félezres tribün.
Az építész úgy véli, hogy még az általa tervezett plusz 8000-es
lelátó is túl nagy, s az eredeti 4000 férőhely bőven elég lenne
október 1-től.
Az a szervezet, amelyiknek hatáskörébe tartozott és tartozik az
összes létesítmény kivitelezése, feleslegesnek tartja az
aggodalmakat. Bob Leece helyettes vezérigazgató állítja, hogy minden
néző mindent fog látni, bárhol is ül. Vagyis: szerinte az építész
nem érti a dolgát.
Bár... Valami igaza lehet, mert az uszodán belül óriási kivetítőn
is követhetik majd az eseményeket rövidlátók...
[origo], 2000. március 27.