Alkalmasint nem is Darnyi Tamás, sem a '76-os pólóscsapat, sem a hét olimpiai aranyával magyar csúcstartó Gerevich Aladár, és még sokan mások - sem. Pedig fénykorukban sportcsillagainknak kezét, lábát vagy más testrészét aranyba foglalta volna a fél ország - végül egy nyamvadt filmtekercsre sem futotta. Unokáink sem fogják látni őket, hiába írnak majd huszonegyedik századot.

A Vörös zsaruban Arnold Schwarzenegger életére és babérjaira pályázó Növényi Norberttől eltekintve, három nagyobb szabású sportfilmet tartanak számon idehaza: az Aranycsapatról, Papp Laciról és Balczó Andrásról. Tegyük hozzá: mindhárom archív felvételeken alapuló, pályafutásuk után készült, úgymond visszaemlékező alkotás.

Friderikusz Sándor óta tudjuk, hogy magyar nagyfilmet 400 ezer dollárból, cirka 80 millió forintból barkácsolnak némely elvetemültek. Az viszont még 1992-es történet, amikor Zákonyi S. Tamás producer azt vette fejébe, hogy cakpakk 13 millióból összehoz egy Egerszegi-mozit. Őszintén szólva, már csak a forgatás 15 oldalas szinopszisából is kikerekedik egy komplett love story, olyan rajongással ír Egérről.

Bombajól sikerült a start, a kizárólagos szerződés birtokában a producer-rendező-riporter-mindenes fejest ugrott a munkába. A filmművészeti főiskolán a kollégák egy emberként gratuláltak a vállalkozáshoz: tuti aranybánya, pajtás, megfogtad az Isten lábát. Jókívánságukat tolmácsolták olyan közismert személyiségek, mint Hofi Géza, Eperjes Károly, Geszti Péter és Knézy Jenő, Seregi László Kossuth-díjas koreográfus pedig megtiszteltetésnek nevezte, hogy operatőr fia forgathat a produkcióban. Az utca embere is lelkesen üdvözölte a kezdeményezést. Egy hevenyészett közvélemény-kutatás során kiderült, hogy a megkérdezettek szinte kivétel nélkül példaképnek tartják ötszörös olimpiai bajnoknőnket. Nemkülönben a külföldi sztárok - többek között Kristin Otto, Sandra Völker, Janet Evans -, akik mind büszkén vállaltak szerepet egy-egy interjú erejéig az Egerszegi-filmben. (Nekik persze jóval ismerősebb az efféle dokumentumriport, hiszen például a németek lieblingjét, Franziska van Almsickot is kamera kíséri felbukkanása óta.)

A film készítése jó darabig úgy haladt, mint Egerszegi Krisztina 200 háton. Csakhogy aztán 150-nél...

Az úgy volt, hogy Zákonyi S. Tamás elment vadászni - kamerájával Rómába, Bécsbe és Atlantába is rendületlenül követte a "nagyvadat" -, ellőtt Egérről 45 órányi tekercset, hazavitte...

Csapó! Ennyi. Végtelen történet. A producer még nem "sütötte meg" az anyagot, nem is szólva a fogyasztásról. Az utómunkálatokhoz és a megfelelő tálaláshoz mintegy négy és fél millió forint hibádzik. A film jelenlegi címe az lehetne: A Templom Egere.

Miközben ugyanis Zákonyi apait-anyait beleadott a forgatásba (nemhiába volt édesapja kiváló rendező, egyszersmind egy ideig a Komjádi uszoda igazgatója), a szponzorkeresés kényes művelete A kőszívű ember fiait, de legalábbis a mű címét idézte. Hiába, ahogy a rendőrvicc is tartja - tudják, amikor a boltban az egyik gumibottal veri a társát -, az üzletben nincs barátság. Meg egyáltalán, érzelem. Sztárriporterek álmainak netovábbja volt Krisztina sikereit közvetíteni, a szponzorok ellenben (talán Zemplényi perét látták előre, márpedig ő, ugyebár, mindent csakis az úszósportért?) Zákonyi álmának, az Egerszegi-életműnek parancsoltak "ne tovább!"-ot. Így úszik el a világ dicsősége.

Félő, az egyedi tekercsek a dobozban penészednek meg... Az, amikor Kiss Miklós, aki megtanította bajnoknőnket úszni, visszaemlékezik, hogy az incifinci kislány első mély vízi próbálkozása alkalmával, talán a stressztől hajtva, úgy füstölt el mellette, hogy nem érte utol... Az, amikor tanúi lennénk, hogy Egerszegi Barcelona után abbahagyta volna az úszást, a sportot, ha családja nem tartja benne a lelket... Vagy az, amikor a világ legjobb női sportolójaként kikap a római világbajnokságon. Amint harminc fotós gyűrűjében érkezik a medence partjára, ahogy magányosan baktat el és ahogy utána a szállodai szobából felhívja szüleit.

Zákonyi is hasonló mély vízből próbál kievickélni. A saját vagyonából 800 ezret a filmre költő producer azt mondja: bár csalódott, nem teszi meg azt a szívességet, hogy ne fejezze be művét. Az utca emberével összhangban azzal biztatnám, hogy tekintse Egeret példaképnek. Ő Atlantában feltette az i-re a pontot. S amennyiben a filmes is képes lesz hasonló bravúrra, akkor Egerszegi sem marad képtelen.