A Magyar Televízió péntek este (m1) 21 és 22.50 órakor, két részben mutatja be Zákonyi S. Tamás és ifj. Elek Ottó filmjét Egerszegi Krisztináról. Egerszegi - ez a cím. Ennél nem is kell több.Akkor van rend a világban, ha az ember megtalálja azt a közeget, amelyben alkotni képes. Ha rálel arra a foglalatosságra, amelyet neki találtak ki. Ritka az ilyen, mindenesetre ritkább, mint kellene. Megesik, mégpedig gyakran, hogy véletlen is kell hozzá.

Mint Egerszegi Krisztinánál.

Aki nézi az úszását, megnyugszik. Hátradől, élvezkedik, mert hiába van különleges teendője a kéznek, a lábnak, hiába jut főszerep a tartásnak, olyan egyszerű, olyan természetes az egész. Eszébe se jut a kivülállónak, vagy ha eszébe jut, hamar elfelejti, hogy idegen közegben halad. Idegenben, elvégre lehet lételem a víz, az embert alapvetően mégis a szárazföldre teremtette a Teremtő.

Őt szárazföldre - is.

Ezt aligha kell különösebben magyarázgatni.

A véletlen szerepét már inkább. Mert úgy esett, hogy ha a nővér, Egerszegi Klára nem kezd el úszni, s a húg nem erősködik, hogy ő is ott lehessen az uszodában, akkor. Azt nem mondom, hogy még elképzelni is szörnyűség, maradjunk annyiban, hogy szegényebbek lennénk.

Ahányszor ez a tudatosnak éppen nem nevezhető kezdet szóba kerül, a mestert, Kiss Lászlót annyiszor rázza ki a hideg.

Mert világraszóló találkozás az övék.

Szófiában, az Európa-bajnokságon ültünk a meleg vízben, Széchy Tamás és Darnyi Tamás kapcsán arról beszélgettünk, hogy szerencsés az az edző, akinek megadatik, hogy pályafutása során találkozzék egy istenáldotta tehetséggel. Akinek a jóvoltából kiderül, mennyit is ér valójában a tudása. Kérdőn néztem rá, nem mertem kimondani, hogy "És nálad.?". De nem is kellett megszólalnom, mert azzal folytatta, hogy van náluk egy úszó a Szpariban, Egerszegi Krisztinának hívják, ő ilyet még nem látott. "Ha minden jól megy." - ezzel a befejezetlen mondattal jelezte, hogy talán ő is a szerencsések közé tartozik.

A meleg vizes beszélgetéskor 1985-öt írtunk, két évvel később pedig a 13 esztendős Egerszegi Krisztina a strasbourgi Európa-bajnokságon két számban döntős és helyezett. Szöulban, 1988-ban, az olimpián pedig.

"Az első olimpia az edzőé" - vallja Egerszegi, arra utalván, hogy a versenyző szó szerint betartja a mestere utasításait, megfogadja a tanácsait a medencében és a parton egyaránt. Ez az átadott s nem a megszerzett tapasztalatok ideje. Szöulban jó, hogy így történt, nem volt haszontalan ez a tudatlanság, hiszen Kiss Lászlónak az voilt a dilemmája, hogy "Meg lehet-e verni a doppingversenyzőt terhnikával és fejjel?", meg hogy "A gyári menőnek ellenfele lehet-e egy kisüzemben, kis túlzással manufakturális módszerekkel fölkészített úszó?" Egy arany, s egy ezüst adott választ a sarkalatos kérdésekre, a világ, Egerszegi Krisztina világa pedig alaposan megváltozott.

A száz hát ezüstérme előtti napon hármasban ültünk az olimpiai falu egyik eldugott sarkában, az úszólány szent esküt tett, hogy ha a hatban lesz, meglepi egy új horgászbottal az edzőjét ("Sokáig kitart majd, hiszen úgysem fog soha semmit." - magyarázta még). A kétszáz aranya, s az olimpiáról való hazatérés után pedig a mama, Egerszegi Jánosné kifejezetten megbánta, hogy annak idején levitte az uszodába a lányát, hiszen egyszerűen nem fért hozzá, mindig volt körülötte valaki, valaki, aki kérdezte-nyagatta-ünnepelte.

És kötelezte. Arra mindenképpen, hogy nyerjen, nyerjen és nyerjen. Pedig Kiss edző ezerszer és egyszer elmondta (legalább), hogy: "Ha valaki az adott esztendő nagy versenyén élete legjobbját ússza, megtette a magáét, több tőle nem várható.".

Csak hát a közvélemény.

Hogy Egerszegi Krisztinát mennyire zavarta, hogy mindig a legtöbbet várták tőle, pontosan nem tudható, sohasem hallottam erről beszélni. Ő a döntő napján lement az uszodába, s jött a megszokott forgatókönyv Kiss Lászlóval, azaz: "Én eljátszottam, hogy izgulok, ő eljátszotta, hogy nem izgul", aztán már ugrott is a medencébe, ahol: "Már nincs benned semmi izgalom, teszed a dolgod, és az megnyugtat". Aztán kiszállsz a vízből, fölállsz a dobogó legtetejére, s örülsz az ünneplésnek, vagy legalábbis eltűröd - ez az Egerszegi-recept.

Meg az, hogy lehetsz akármekkora sztár, akármekkora tehetség, ember maradsz. Például azáltal, hogy a kudarcok nem kerülhetnek el, válság nélkül nincs pályafutás.

Nála későn jött el, akkor, amikor már senki sem számított rá, vagy legalábbis még az esélyéről sem beszélt. Túl Barcelonán (három aranyérem), túl világbajnokságon (Perth, két arany), Európa-bajnokságokon (Athén, Sheffield: hét arany), akkor, amikor nyugodtan mondhatta (Athén után), hogy "Arra lehetett számítani, hogy ha világcsúcsot nem is úszom, Európa-rekordot mindenképpen".

1994, Róma, világbajnokság. Utána abba akarta hagyni, ám az ezüst, meg az ötödik hely magakadályozta ("Így nem lehet búcsúzni"). HálŐ Istennek - mondhatjuk ma már, elvégre Atlantával lett teljes az ív. Mert ha valaki öt olimpiai bajnokságot nyer, annál a formák is fontosak. Esetünkben: kétszáz háton szerezte az első, s kétszáz háton szerezte az utolsó olimpiai bajnokságát is Egerszegi Krisztina.

Ami Rómát illeti, Kiss László állítja, hogy ott azért nem nyert, mert félt a kínaiaktól. Sejtette, sejtettük (tudta, tudtuk?), hogy úgymond, meg nem engedett szerek is közrejátszottak a kínaiak szuperprodukciójában (később aztán ki is derült.), ám a tudás nem mindig nyomja el a félelmet. Visszaköszönt Szöul, a keletnémet ellenfelek, ám az a verseny - ahogy Kiss László mondta - az edzőé volt egyedül, Rómában viszont már egy felnőtt, önálló, tapasztalatokkal teli ember versenyzett.

És szabadult fel. Mert Hargitay András igazságával: "Ha mindenki arra les hosszú ideje, hogy téged megverjen, akkor, amikor kikapsz, ha hiszed, ha nem, megkönnyebbülsz". Boldog persze nem volt, elegendő csak arra utalni, hogy egy fáradt, megviselt ember ballagott be az öltözőbe mindkét döntő után, de tudott mosolyogni is, grimaszolni, minden mozdulata azt sugallta, hogy az élet megy tovább.

Azt mondja, magának is be akarta bizonyítani, hogy ki tud mászni a gödörből.

Magának is bebizonyította.

Atlanta előtt Bécsben nyert még két aranyat, s egy ezüstöt, aminek (talán) jobban örült, mint az aranyaknak. A női vegyes váltó tagjaként lett második (Kovács Ágival, Klocker Edittel és Lakos Gyöngyvérrel), kipróbálhatta tehát azt is, hogy milyen "csapatjátékban" diadalmaskodni. Semmihez sem hasonlítható érzés (valahogy így fogalmazott), annak különösen, akinek a magány volt addig egyedül a kenyere.

És végül Atlanta (a búcsú.), amely az ő olimpiája (is) volt már, s nem csupán az edzőé, mint Szöul. Amikor saját bevallása szerint az járt a fejében, amikor nekivágott a kétszáz hát döntőjében az utolsó ötven méternek, hogy. "Még egy hossz, és mehetek nyaralni", aztán már csak huszonöt, tizenkét méter, és.

És aztán több mint négy másodpercet verve az amerikai Whitney Hedgepethre célba ért.

Elsőként és utoljára.

"És én megcsináltam." - kommentálta utána.

Megcsinálta.

Sőt. Annál többet tett.

Veled, velem, velünk.