Csakúgy, mint a hangulatot a medence rövid oldalán felsorakozó öt kongás, akik mintegy aládolgoztak gyorsan pörgő kezeikkel a Honvédért szorítóknak. A délelőtti esőadag után a nap is kikukucskált a felhők mögül, így aztán derűs (bár kellemetlenül szeles) időben esett egymásnak a Domino és a horvát bajnoki ezüstérmes Rijeka.
Egy-egy tapogatózó, egyúttal sikertelen akcióval indított a két csapat, és úgy tűnt, a második nekilódulás sem vezet eredményre hazai oldalon – ám a szerencse segített. Biros a vészesen fogyó támadóidő végén lövésre szánta rá magát, de kísérlete elhalt a horvát kezeken, Kiss Gergely azonban éppen jó helyen taposta a vizet, és iziben Molnárnak pöckölte a labdát a jobb oldalról, a center kicsit tesztelte Car reflexeit, majd szépen kipúpozta a hálót. A lelátó tombolt, a találat csak fokozta az amúgy is optimista hangulatot.

A horvátok tehetséges középcsatára, Premus riadt zsákmányként vergődött Vári szorításában, a Rijeka legfeljebb tanácstalanul adogatott. Majd következett egy emberelőny (Frankovicot szórták ki Molnárról), s rövid labdajáratást követően Fodor váratlan bejátszása Várit is meglepte, így a labda anélkül került a pályán kívülre, hogy a házigazda védője egyáltalán mozdult volna. A negyedik percben egyenlített a horvát válogatott Buric: pontosan állította be a célkeresztet, és úgy hét-nyolc méterről nagy gólt lőtt. Biros ugyancsak tisztes távolból 2–1-re alakította az állást, s konstatálhattuk: az egy gól is különbség, és ha minden negyed eszerint alakul, nagy baj már nem lehet.

Vári Attila dobta a Domino hetedik, mindent eldöntő gólját (fotó: Czagány Balázs)

Biros mindenesetre elhozta a labdát a második felvonás előtt, és alig másfél perc után fórral gazdálkodhatott a Honvéd. Kovács István mindjárt időt kér, gondolván, a 3–1-es előny kiharcolása kellő alapot adhat a meccs sikeres megvívásához. Sajnos ezúttal sem rezdült meg a Rijeka hálója, végül Szívós a negyedik hazai emberelőnyt lőtte be, méghozzá balról. Premus látványos centergólja után Kiss Gergő növelte kétgólosra ismét a különbséget, majd következhetett a szünet.
Ami nem jött be az első negyedben, az megvalósult a harmadik játékrészben. Biros paszszára ezúttal a lehető legjobb ütemben emelkedett ki a vízből Vári, és határozott mozdulattal húzta be a labdát a kapuba (5–2). Szerencsére a horvátok is hiába próbálkoztak a Honvédot sújtó kiállítások után, egy időkérést követő támadásuknál például Szívós lehalászta a labdát, kis idő múlva pedig négy góllal ugrott meg a négyszeres magyar bajnok. Molnár minden energiáját beleadva középre mozdult, amit Kiss Gergő jó szemmel érzékelt úgy tíz méterre a kaputól, a labda pontosan érkezett, és a center a vízről látványosan csavarta be együttese hatodik gólját. A Rijeka összeomlásnak indult, amit Frankovic lassított.

Furcsa előzmények után jött még feljebb a Rijeka: Gergely védett egy távoli bombát, a labda meszszire szállt a kaputól, így Fodor startolhatott rá, és meg is úszhatott volna – a Domino válogatottja azonban eljátszotta, hogy viszszahúzzák, amit nem evett meg Tulga játékvezető, és mert Fodor megállt, ismét a horvátok járathatták a labdát. Buric pedig úgy gondolta, nem dajkálgatja tovább, kiemelkedett és megint sikerrel járt úgy hét méterről. Az esetleges négygólos különbség helyett tehát kétgólos előny maradt a negyedik játékrészre.
A Domino, biztos ami biztos, negyedszer is megnyerte a ráúszást, és az előző játékrész végén elért két találattól feldobott vendégek utolsó tartalékaikat felhasználva bekeményítettek. Legalábbis átmenetileg. A mérkőzés gyorsan lecsendesedett, a bírók is viszszafogták magukat az előnyök kiosztásában, a csapatok pedig nem tudtak olyan pluszt adni teljesítményükhöz, hogy akcióból találjanak be a rivális kapujába. Vári végül csak megtalálta az utat a kezek között (7–4), és úgy tűnt, ezzel végleg elvette a Rijeka kedvét.
Nem így történt.
Az első fórt öt és fél perc elteltével jegyeztük fel, és Kancijanic (midőn a húsz másodperc letelte után éppen beúszott a játéktérre Kovács) tovább csökkentette a differenciát. Sőt picit megijedtünk, amikor 45 másodperccel a lefújás előtt Sugár kiállítását szinte egy másodperc alatt gólra váltotta Frankovic (7–6), ám a már több játékosát is pihentető házigazda volt annyira rutinos csapat, hogy ebben a szituációban ne engedje ki a kezéből a mérkőzést.
Nem is engedte, így elmondhatjuk, hogy a szokásos kötelező feladatot teljesítette Kovács István csapata, vagyis harmadszor egymás után játszhat az elitsorozat fináléjában.

Kovács István, a Honvéd edzője: "Idegesen kezdtük a mérkőzést, vezettünk ugyan, de három előny is kimaradt. Ebben a periódusban nagyobb különbség is kialakulhatott volna a két csapat között. Amikor négygólos előnyre tettünk szert, már jól védekeztünk, sok labdát szereztünk. Hét négynél már biztos volt, hogy megnyerjük a találkozót. Külön kívánságunk nincs, hogy ki legyen az ellenfelünk a fináléban, mindenesetre megnézzük a másik meccsről készült videofelvételt."

Zeljko Tonkovic, a Rijeka edzője: "Boldogok vagyunk, hogy részt vehettünk egyáltalán a négyes döntőben, ami a sportág ünnepe itt a Margitszigeten. Apait-anyait beleadtunk, kiizzadtunk magunkból mindent, de a Honvéd nagyon jó csapat, így ellene ennyire futotta."


Kiss Gergely: – Saját magunkat volt a legnehezebb legyőzni. Tartottam a széltől, a hidegtől, attól, hogy le leszünk merevedve. A széleken letámadtak minket, lefogták a külső embereinket, mi pedig nem voltunk elég vagányak a bemozdulásokhoz. Szerintem négy-öt gól bennünk maradt, de nem baj, majd a fináléban ez is kijön. A végén kicsit pihentünk is.
Damir Buric: – A hat hat elleni játékban mindent meg tudtunk csinálni, amit megbeszéltünk, a megúszásoknál azonban nem tudtuk megállítani a Honvédot, játékosai gyorsabbak voltak. Akkor lett volna több esélyünk, ha jobb az összhang a csapatban, mind védekezésben, mind támadásban.

Molnár Tamás a víz alól is veszélyes volt

Molnár Tamás: – Bebizonyosodott, hogy nagyon nehéz három hét után újra fontos mérkőzést játszani. Az elején sok figyelmetlenség csúszott be, ezért nem tudtunk megnyugtató előnyre szert tenni ebben a periódusban. Később két alkalommal sikerült meglépnünk, de mindig fel tudott állni a Rijeka, igazolva, hogy nem véletlenül jutott el a Final Fourba. A döntőben sokkal több kell, és úgy érzem, jobbak is leszünk.
Fodor Rajmund: – Hátul egészen jól muzsikáltunk, elöl azonban akadtak gondok. Néhány szép egyéni megmozdulás kellett a gólokhoz, hét négy után pedig már tudtuk, nem lehet baj. Az utolsó negyedben a fél kezdőcsapat a cserepadon ült.

A Final Fourral egy baj van – az időzítése. Ugyan van idő felkészülni rá, ám a finalisták ugyanazzal a "lendülettel" ki is esnek a játék ritmusából, minthogy a bajnokságok szinte mindenütt befejeződnek május első hetében, a klubcsapatok leteszik a lantot, a válogatottak pedig elvonulnak valahová alapozni, azaz nincs kivel játszani, gyakorolni. A Dominón például látszott, hogy nyikorog, nyekereg, csikorog – három hét szünet alatt kissé kijöttek a gyakorlatból a pólósok. Ami nem újdonság: 2000-ben a Becsej hazai pályán vért izzadt, holott szupercsapata abszolút esélyesnek számított, mégis épphogy legyűrte a Splitska Bankát. 2003-ban a Recco izzadt vért a Mladosttal szemben, míg végül bejutott a fináléba. Közös nevező: másnap mindkét gárda megnyerte a trófeát. A recept tehát adott a Dominónak is.

Az első hét perc után kevesen gondolták, hogy ennyire sima győzelmet arat a Herceg-Novi a Sturm felett. Csakhogy az oroszok 2–0 után "elfogytak", szinte ott sem voltak a medencében – ami náluk nem újdonság, az idén az orosz bajnoki döntő első meccsét 2–0-val bukták el Volgográdban. Mostani szenvedésükhöz persze a montenegróiak kapusa, Sefik is hozzájárult.

A meccsek utóélete sem nélkülözi a nehezebb periódusokat. Vári Attila például kétszer mondta el ugyanazt a szöveget, az egyik kereskedelmi rádióval készített telefonos interjú során ugyanis nem indult el a rögzítőgép a stúdióban. A Jadran-Sturm elődöntőt követően Valerij Puskarjov, az oroszok edzője összeszólalkozott az egyik játékosával, felindulva elrohant, mire előkerítették, már feloszlott a sajtótájékoztatóra egybegyűlt zsurnalisztahad – úgyhogy a szervezőbizottság egyik oroszul tudó munkatársának öntötte ki a bánatát.

Visszaigazolódott a "halálcsoport" címke jogossága: a csoportkör leggyilkosabb kvartettjének tartott D jelű négyes első és második helyezettje csap össze a döntőben. A bronzért pedig két olyan gárda mérkőzik, amely hazája bajnoki döntőjében veszített az említett D-csoport harmadik és negyedik helyzettje, azaz a Dubrovnik és a Volgográd ellen.

A meccs délelőttjén Mandúr László országgyűlési alelnök fogadta Bartolo Consolót, az Európai Úszószövetség elnökét, aki az Euroliga négyes döntőjének vendége. A szűk körű eszmecserén részt vett Gyurcsány Ferenc sportminiszter is, aki a LEN szeptemberben esedékes tisztújítását szem előtt tartva lobbizott a magyar jelöltek érdekében. Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség első emberét a LEN Büróba (a tulajdonképpeni elnökségbe), Martin Györgyöt, a Magyar Vízilabda-szövetség elnökét a LEN vízilabda-bizottságába, korábbi kiváló hátúszónkat, Deutsch Tamást az úszóbizottságba, Kelemen Ildikót pedig a műugróbizottságba jelölik. A kerekasztal-beszélgetésen megjelenő Gyárfás Tamás egyúttal felajánlotta Bartolo Consolónak, hogy Budapest szívesen otthont ad a már új felállású LEN Büro ülésének, amelyen a 2006. évi budapesti úszó Európa-bajnokság szervezőbizottsága és a LEN egyeztethetne a kontinensviadalról.